Jandó Zoltán
Három nap sem kellett: már folytatódhat is a kormányzati plakátkampány
Újabb 2,3 milliárdból tájékoztatott minket Rogán Antal minisztériuma az életünket érintő kormányzati döntésekről. Másfél év alatt már 30 milliárdot költöttek erre.
Burkolt állami támogatás lehet a Fradi rejtélyes kétmilliárdja
Lehet, hogy nemzetközi kupában sem indulhatna a Fradi, már ha az Európai Labdarúgó-szövetség komolyan venné saját szabályait.
A Századvég túlélte az állami kommunikációs vérengzést
Végül csak azzal a konzorciummal kötött szerződést az állami hivatal, amely a legdrágább ajánlatot adta.
Százmilliós városokról álmodnak a kínaiak
Városcsoportokat hoznának létre a gigantikus városok helyett, és megállítanák a keleti népvándorlást.
Millliárdokat hozna a költségvetésnek, ha megadóztatnák a marihuánát Magyarországon
Legalább másfél tonna fű fogy évente Budapesten, ami nemzetközi összevetésben elég kevés, de így is sokat kereshetne rajta az állam.
Azt tudtad, hogy a magyar focisták szellemi foglalkoztatottak?
Már több mint ezren dolgoznak az NB1-es csapatoknál, amelyek fejenként átlagosan havi 1,1 millió forintos bérköltséget számolnak el.
Monopolizálódott az állami kommunikáció, 75 milliárd mehet egy emberhez
A három kormányközeli ügynökségből egy maradt. Egyszereplős „piac” jött létre, ahol úgy áraz az egyetlen talpon maradt cég, ahogy csak akar.
Egymilliárd forintért vett játékosokat a magyar utánpótlás felcsúti fellegvára
Hiába vernek el hatalmas összegeket játékosvásárlásra a csapatok, a futballisták leértékelődnek Magyarországon.
Sehol nem nőtt akkorát Európában az energiafelhasználás, mint Magyarországon
Miközben világszerte a megújulók terjednek a leggyorsabban, itthon olajjal és gázzal fedezzük növekvő igényeinket. 2,7 millió tonna Co2 lett az eredménye.
Amíg ilyen rossz a magyar futball, addig senki nem dönti meg a vb-rekordunkat
Mienk a legmagasabb meccsenkénti gólátlag, és csak akkor érhet utol bárki, ha többször kijutunk a vb-re, hogy lerontsuk.