Jandó Zoltán

Jandó Zoltán

Túl drága, ezért nem épül több atomerőmű a világ legnagyobb atomhatalmában
Eddig főleg a zöldek támadták az atomerőműveket, most azonban valaki a szektoron belülről mondta ki, hogy a technológia szerinte halálra van ítélve.
Hatvanmilliót költenek arra, hogy hirdessék, épül az új Puskás Stadion
A munkát az a New Land Media – Lounge Design kettős kapta, amely a kormány brüsszelezős, sorosozós plakátkampányainak nagy részét is szervezhette
Hiába élünk valamivel jobban, mint nyolc éve, nem ez terelt tömegeket a Fideszhez
Nem azért szavaztak többen a Fideszre, mert többet keresnek, mint néhány éve. A két változó között nincs érdemi összefüggés.
Furcsa közbeszerzéssel cserélné le jegypénztárosait automatákra a MÁV
A szakember, aki a MÁV-nál a közbeszerzésért felelhetett, nemrégiben még az egyik pályázónál dolgozott. Az állami vasútcég jó sok munkahelyet váltana ki gépekkel.
Havi néhány ezer forinttal több jövedelem is tömegeket tántoríthat el a Fidesztől
Azokban a járásokban, ahol kisebb az átlagjövedelem, jellemzően többen szavaztak a Fidesz-KDNP listájára. A húsz legszegényebb járásban átlagosan 58 százalékkal tarolt a kormánypárt, a...
Kilóra vennék meg a világ labdarúgását
Huszonöt milliárd dollárt ajánlott egy közel-keleti és ázsiai befektetőkből álló csoport a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségnek két sorozatért. Ez egyenes út lett volna az F1-izálódás felé.
Nyolc perc alatt 9 milliárdot hozott Mészáros Lőrincnek a Fidesz kétharmada
Minden Mészáros Lőrinchez köthető tőzsdei cég részvényárfolyama kilőtt hétfőn.
Négyből három magyarnak nincs elég pénze egészségügyi szolgáltatásokra
Az Európai Unióban a lakosság egyharmada, nálunk 0,4 százaléka tudja nagyon könnyen kifizetni a fogorvost és a gyógyszereket.
Utólag papírozták le a vizes vb 230 milliós kampányát, már ha egyáltalán volt
Az államtitkár szerint ötszázszor vetítették le augusztusban a vizes vb reklámfilmjeit. De a gyártásról csak szeptemberben írták alá a szerződést.
A márciusi fagy leapasztotta a magyar gázkészletet
Rengeteg gázt használtunk fel márciusban, de a fogyasztók ellátása így sem volt veszélyben. Most pedig már töltik a tározókat.
Kövess minket Facebookon is!