Jandó Zoltán

Jandó Zoltán

Mindenki nyugodjon le: katasztrofális Magyarország PR-ja a bevándorlók körében
Itthon a bevándorlóknál már csak a magyarok, azaz az ország többségi lakossága boldogtalanabb. Ez inkább a dél-amerikai, arab és afrikai országokra jellemző.
Fél évvel a vizes vb vége után nőtt a szervező cég létszáma
Korábban miniszteri utasítás miatt nem lehetett meghosszabbítani a lejáró szerződéseket, mégis félszázan dolgoznak még most a Bp2017 Nonprofit Kft-nél.
Az E.On-é lesz az Elmű és az Émász, végleg kicsavarhatják az állam kezéből az áramszektort
A német óriáscégek lepaktáltak egymással, 2,1 millió magyar áramfogyasztót érint az ügy.
Háromperces videó készülhetett 230 millióért a vizes vb-ről, de nem használták semmire
Legalább százszorosan árazták túl a filmet, már ha nem volt másik. Ezt azért nem tudni, mert a szervezők az utókommunikációról semmit nem kommunikálnak.
Egyre többen ragadnak albérletben, mert még hitelre sem tudnak lakást venni
Megduplázódott a lakásbérlők aránya Magyarországon, de nemzetközi összehasonlításban még így is kevesen vannak.
Lezárult egy per, amiben százmilliárdokat követeltek a magyar államtól
Az állam megvette azt a céget, ami miatt a korábbi tulajdonos hatalmas pert akasztott a nyakába.
Üresen álltak a lefoglalt hotelszobák a vizes vb alatt, a szervezők nem akarták kifizetni
Elszámolták a vizes világbajnokság vendégeinek szállodai igényeit: üresen álltak a sportolóknak, személyzetnek, illetve újságíróknak lefoglalt szobák.
Országimázs helyett a kormánymédia épült a vizes vb reklám-milliárdjaiból
Lényegében nem hirdették külföldön a budapesti vizes vb-t, pedig az országimázs-építés a százmilliárdot is meghaladó költségekhez képest aprópénz lett volna.
Egy napig sem tartott a fegyverszünet az orosz-ukrán gázháborúban
Dollártízmilliárdos gázperrel kényszerítették volna térdre Ukrajnát az oroszok, de nem ők jöttek ki jobban a dologból.
Adhat-e pénzért tanácsot a paksi bővítéshez, aki az engedélyeket kiadja?
A függetlenségére nagyon érzékeny atomenergia hivatal nukleáris biztonsági főigazgató-helyettese korábban közvetve a bővítésért felelős cégtől kapott megbízást.
Kövess minket Facebookon is!