Jandó Zoltán

Jandó Zoltán

A települések 99,7 százalékában gyengült a Fidesz
A közel 3200-ból mindössze 11 olyan település volt, ahol listán jobb eredményt ért el a Fidesz–KDNP, mint négy éve.
A legszegényebb településeken most is a Fidesz tarolt
Kicsit kisebb lett a Fidesz-fölény, mint 2022-ben, de így is akadt olyan község, ahol 98 százalék felett teljesítettek a kormánypártok.
Fővárosi paloták, debreceni MÁV-székház és a Szőlő utca – lista a nagy állami ingatlankiárusításról
Több mint féltucat olyan ingatlant értékesített az állam az elmúlt szűk másfél évben, amelyek vételára meghaladta az egymilliárd forintot. Bemutatjuk a legnagyobb értékű ingatlaneladásokat.
A fideszes településeken alacsonyabb és kisebbet nőtt a részvétel
Egyértelmű negatív összefüggés van a Fidesz 2022-es támogatottsága és a mostani részvételi számok között a délután 3 órás adatok alapján.
A legfontosabb demográfiai mutató szerint nem a Fidesznek kedvez a részvétel alakulása
Azokon a településeken, ahol magasabb a legalább érettségivel rendelkezők aránya azokon némileg nagyobb a részvétel növekedése is.
Nézd meg, hogy mennyien szavaztak a településeden
Van, ahol már 90 százalékos a részvétel, máshol alig lépte át a 10 százalékot. Felcsúton kifejezetten aktívak a választók.
Budapesten kétharmadával, a legkisebb településeken felével nőtt a részvétel
A választási hajlandóság minden településtípus esetében megugrott 2022-höz viszonyítva, ám a legkisebb községekben a növekedés mértéke elmaradt a többi településhez képest.
Olyan cég utalt milliárdokat Mészáros Lőrincnek, amelyből már korábban kiszállt
Volt tulajdonosnak nem fizethet osztalékot egy vállalat, de nem ez az egyetlen furcsaság ebben a történetben.
Durván felpörgették az állami ingatlanok eladását a választások előtt
Minisztériumi épületek, irodaházak, vállalati építési telkek, egykori hotel és korábbi irattár is kalapács alá került. Az sem akadály, ha egy épületet még használ egy állami szervezet.
A nagy drágulás nem tett jót a tojásfogyasztásnak
A drasztikus áremelkedés eredményeként jelentősen csökkent az elmúlt években Magyarországon az egy főre jutó tojásfogyasztás.
Kövess minket Facebookon is!