Jandó Zoltán

Jandó Zoltán

Minden pártra igaz, hogy a tábora kevésbé bízik most a sikerében, mint négy éve
Mindig sokan vannak, akik a szavazatuk ellenére is az ellenfél győzelmére tippelnek. Az előrejelzések alapján hétfőn vagy 1,2 millió ellenzéki vagy 2,6 millió kormánypárti szavazónak nem jön be a...
„A magyar egészségügy nem döglődő ló, már megdöglött”
Hiába volt szinte mindenhol némi javulás, 2002 óta még a saját régiónkhoz sem sikerült felzárkózni sem az egészségügy kimeneti, sem a bemeneti mutatóiban.
A benzinárstop költségének 80 százalékát tolta a kormány a cégekre márciusban
Az iparág 70-71 milliárd forintos jövedelemtől esett el, aminek mindössze az ötödét vállalta magára az állam az adócsökkentéssel és a kieső áfával.
Egymillió magyar halálát kerülhettük volna el az elmúlt 20 évben
Bár az elkerülhető halálozások száma csökken, nemzetközi összevetésben így is rendkívül magas. Márpedig ez a mutatószám jól jelzi egy egészségügyi rendszer hatékonyságát.
Soha nem jegyeztek fel olyan gyors népességcsökkenést Magyarországon, mint a járvány alatt
Az elmúlt években akár lassulhatott is volna a népességfogyás Magyarországon, ha nem jön a járvány. A pandémia azonban évszázados csúcsra növelte a halálozást.
Csak mítosz a kormány által hangoztatott olcsó orosz gáz
Jelenleg alsó hangon háromszor többet fizetünk az orosz gázért, mint amennyit az elmúlt durván negyed évszázadban bármikor.
Tízmilliárdokat bukhattak orosz befektetéseiken a rejtőzködő orosz-magyar milliárdosok
A legutóbbi elérhető információk szerint több tízmilliárd forintnyi vagyont tartott orosz értékpapírokban a Rahimkulov család.
Egy hatalmas korrupciógyanús tétel volt a magyar egészségügy legnagyobb fejlesztése az elmúlt 20...
Hazánk volt az egyetlen régiós ország, ahol 2002 és 2019 között csökkent az állami egészségügyi kiadások GDP-hez viszonyított aránya. Aztán jöttek a lélegeztetőgépek.
Orbán még a járvány évében is háromszor annyit költött sportra, mint Gyurcsányék összesen
A 2010 előtti időszakban év 30-40 milliárd forintot költött az állam sportra, 2020-ban 527 milliárdot. A pénz sokkal több lett, de továbbra is rosszul osztja el a kormányzat.
Buszok fokozhatják a benzinkúti káoszt
Péntektől a Volánbusz és a BKV már 180 forinttal veszi drágábban a dízel literjét a rögzített 480 forintnál. Ez a kutakra terelheti a cégek járműveinek egy részét.
Kövess minket Facebookon is!