Jandó Zoltán
Több megyében is sokkal gyorsabban terjed a koronavírus, mint Budapesten
Arányaiban hat megyében is nagyobb volt a fővárosinál a növekedés azóta, hogy március utolsó napjaiban elkezdték megyei bontásban is közölni a számokat.
Eltűntek a munkások, elfogyott a pénz – a járvány miatt elakadtak állami projektek is
A közbeszerzéseknél is elég jól lekövethető, hogyan vágta haza a koronavírus a gazdaság egyes szegmenseit. Van, ahol munkás nincs, máshol a szállítmányok akadtak el.
„Ugyanaz van, mint a Gyurcsány-kormány idején: duma és porhintés” – cégek értékelték a mentőcsomagot
A járvány által legkomolyabban érintett iparágakban működő cégek nagyon várták a mentőcsomag részleteit, de a bejelentés óta még nagyobb a bizonytalanság.
Kormányközeli cégek lehetnek a nyertesei a koronavírust követő felvásárlásoknak
Konszolidációs hullámot indíthat el a mostani válság, ezen pedig azok nyerhetnek, akiknek van pénzük. Minél később jön az állami mentőcsomag, annál kiszolgáltatottabbak a cégek.
A váratlan járványokra leginkább felkészült országban már 100-240 ezer halottat várnak
Tavaly átfogó elemzést készítettek arról, hogy az egyes országok mennyire készültek fel egy járványra. A koronavírus úgy tűnik, egy másik dimenzióba érkezett.
„A betegellátás biztonsága nemhogy sérül, de leginkább nincs betegellátás”
Lényegében összeomlott a hazai fogorvosi ágazat. A sürgősségi esetek ellátása is nehézkes, a nem sürgős esetekkel pedig nem is lehet foglalkozni. A fogászatok tömegével mehetnek csődbe.
Játékkonzollal és társassal készülnek a tartós összezártságra a magyar családok
Az összes olyan termékből a szokásosnál sokkal nagyobb mennyiségben vásárolnak a magyar háztartások, ami valamilyen módon alkalmas a gyerekek lekötésére.
Nem volt hova rakni a mirelitet, ezért fagyasztóból is bevásároltak a magyarok
Van, ahol már a készletek is kezdenek elapadni a kisebb fagyasztókból, mert ezeknek nem ilyenkor van a szezonja. Fogynak a kenyérsütők és a gőzölős fertőtlenítők is.
Autóipari és egészségügyi cégeknél fogyhat el leghamarabb a pénz, ha nem lép a kormány
Ha el akarja kerülni a tömeges munkanélküliséggel járó gazdasági károkat, az államnak be kéne segítenie a bérek kifizetésébe, mielőtt a vállalkozások bedőlnek.
Roham indult a laptopokért a távoktatás miatt Magyarországon
A megszokott mennyiség duplája fogy különböző számítógépekből a nagy webshopokban. Eleinte a cégek vásároltak, majd a távoktatás miatt a családok.









