Jandó Zoltán

Feleannyit költünk prostituáltakra, mint oktatásra, legalábbis a hivatalos adatok szerint
A kiadásaink kisebb részét emészti fel a lakhatás, mint korábban, az így felszabaduló forrásokat pedig elnyaraljuk, elesszük és elisszuk.
Most fog csak eldőlni, hogy ki keres milliárdokat a videójátékozókon
Az esport szeretne sporttá válni, vagy valami hasonlóvá, és a legnagyobb akadálya ennek nem az, hogy sokaknál nem fér bele a sportdefinícióba.
Heteken belül erőből döntheti el a Fidesz, hogy kik felügyeljék a médiát
Két hónapja a kormánypártok fúrták meg a Médiatanács új tagjainak kinevezését. Most azonban gyorsan lezavarnák a folyamatot, már jövő héten döntenének.
Ha félsz a sugárzástól, ne beszélj kínai mobilon, és ne tedd zsebre a Nokiád
A mobilfejlesztéseknél a gyártók nagy része nem helyez különösebben nagy hangsúlyt a készülék által kibocsátott sugárzás csökkentésére.
Hiába ölt bele ezermilliárdokat a kormány, nem lett stratégiai ágazat a sport
Uniós összevetésben kifejezetten kevés embert foglalkoztat Magyarországon a kormány által többször is stratégiai ágazatnak minősített sport.
Idén sem marad milliárdos nagyságrendű közpénz nélkül a felcsúti fociakadémia
Valamivel több, mint 1,1 milliárd forintnyi tao-támogatást bár biztosan összegyűjthet a felcsúti akadémia, de még jelentősen nőhet ez az összeg.
Az állami média állami hirdetésein is Mészáros Lőrinc és köre keres
Az állami média reklámbevételének 12 százalékát tarthatja meg az a Mészáros Lőrinchez köthető cég, amely megnyerte az MTVA közbeszerzését.
Magyarország nem nyert a nagyhatalmak háborúján, bezzeg a csehek és a szlovákok
Bár az Egyesült Államok külkereskedelme elég látványosan átalakult a Kínával folytatott kereskedelmi háború miatt, Magyarország ebből nem tudott profitálni.
A pályakezdő férfiaknak nem sok jobb hely van Európában, mint Budapest
Miközben Olasz- és Görögország egyes régióiban a pályakezdők kétharmada munkanélküli, nálunk közel 90 százalékuk talál állást, ami uniós viszonylatban sem rossz.
Mészároséknak már 410 milliárdnyi cégvagyonról van papírjuk, de ennél is többet halmoztak fel
Kétszázmilliárd forintra értékelték fel Orbán Viktor barátjának családi cégét. A felcsúti gázszerelő nagyjából az 1200. leggazdagabb ember lehet a világon.
Kövess minket Facebookon is!