Joób Sándor

Joób Sándor

Rajtaütés: egy pillanat alatt rángattak ki a rendőrök három embert az autóból
Megfigyelték őket, amikor egyikük betörte egy taxi ablakát, és onnan egy táskát vett ki, amiben több millió forint volt.
Egy államtitkárt felmentettek, kettő jött a helyére az Agrárminisztériumban
Az egyikük feladata lesz az agrártámogatások kifizetésének felgyorsítása.
Kocsis Máté elismerte: ő maga is aggályosnak tartja jogilag a kettős állampolgárok elleni...
A vitában majd kiderül, hogy ez fennmarad, megváltozik vagy teljesen eltűnik, mondta a teljes Fidesz-frakció által jegyzett alaptörvény-módosítás egyik pontjáról.
Zsidó aktivisták tiltakoztak a Trump Towerben egy palesztinpárti tüntető kitoloncolása ellen
Donald Trump a közösségi oldalán azt írta: a palesztinpárti tüntetők „fizetett aktivisták”, és másokat is ki fognak utasítani emiatt az országból.
Nagy Márton minisztériuma kitüntette Mészáros Lőrinc cégcsoportjának egyik vezetőjét
Vida József, az Opus Global Nyrt. és a MBH Jelzálogbank Nyrt. igazgatóságának elnöke a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét kapta meg.
Ilyen veszekedős tárgyalást még nem látott a világ, mint ami Trump és Zelenszkij között zajlott
Az újságírók előtt zajló kötetlen beszélgetés még a valódi tárgyalás előtt kudarcba fulladt. Az amerikai elnök és alelnöke számonkérték az ukrán elnököt, hogy nem viselkedik elég tisztelettudóan, és...
Zelenszkij a kudarcba fulladt találkozó után: Köszönöm, Amerika, köszönöm a támogatást, köszönet...
Miután megállapodás nélkül elhagyta a Fehér Házat az ukrán elnök azt írta, Ukrajnának igazságos és tartós békére van szüksége, „és mi pontosan ezért dolgozunk”.
Trump miatt új erős partnert keres az EU: Von der Leyen Indiában tárgyal
A világ ötödik legerősebb gazdaságával akar szabadkereskedelmi megállapodást és stratégiai, védelmi partnerséget kötni Brüsszel.
Az evangélikusok mentik meg Iványi Gáborék három idősgondozó otthonát
A Magyarországi Evangélikus Egyház fenntartásába kerül március elsejétől egy nyíregyházi, egy szolnoki és egy békéscsabai szociális intézmény.
Zsidókat akart ölni a szír férfi, aki egy spanyol turistát késelt meg a berlini...
A 19 éves szír menekült vallási és antiszemita indíttatásból követte el tettét, a táskájában egy Koránt is találtak.
Kövess minket Facebookon is!