
Joób Sándor
Putyin gratulált Joe Bidennek
Az orosz elnök bízik abban, hogy az USA és Oroszország a nézeteltérései ellenére reálisan tudja kezelni a világban jelentkező problémákat.
Két évvel a Kossuth téri tüntetés után újabb emberek ellen emelt vádat az ügyészség
A vádirat szerint a túlóratörvény elleni tüntetésen dobálták és rugdosták a rendőröket, az egyik vádlott padokat próbált meg felgyújtani.
64 ezer darab tűz- és áramütésveszélyes karácsonyi fényfüzért kapcsoltak le a határon
A fogyasztóvédelem laboratóriumi vizsgálatán 32 féle, már kereskedelmi forgalomban kapható díszvilágítási füzér is megbukott.
A kórház válaszolt az elhunyt fia miatt a Facebookon hangulatot keltő apának
A kórház igyekezett megértően kezelni az édesapa gyászreakcióját, de ő agresszíven viselkedett. Később a patológián megnézhette elhunyt fiát.
Az elektori kollégium megerősítette Joe Biden győzelmét, Biden szerint a demokrácia győzött
Bidenre 306, Donald Trumpra pedig 232 elektor adta le voksát. Biden szerint az Amerika lelkéért vívott küzdelemben a demokrácia kerekedett felül.
Leégett egy idősotthon Baskírföldön, tizenegyen meghaltak
Több embert kimentettek, a személyzet tagjai túlélték a balesetet, az áldozatok mind lakók voltak.
Nyomozás indult a fideszes képviselő géberjéni birtokán felhasznált uniós támogatás miatt
Hatvanmilliós vissza nem térítendő támogatásból épült vendégház, turisztikai bemutatóház és csónakház.
Egy hónappal a hatalomátadás előtt távozik hivatalából Trump igazságügyi minisztere
Lemondó levelében Barr hosszasan méltatja a Trump által elért eredményeket.
Kalandos mesékkel, bitcoin-tranzakciókkal csalt ki pénzt emberektől egy szadai asszony
A 62 éves nő milliókat tudott kicsalni ismerőseitől. Szó volt egy nagy amerikai hagyatékról és a Törökországban raboskodó vőlegénye óvadékáról is.
Szlávik: A családok lehetőleg magukban ünnepeljenek karácsonykor
Egyelőre nem emelkedik az új esetek és a halottak száma, a vakcinák biztonságosak, az első adag akár még idén megérkezhet, mondta a Dél-pesti Centrumkórház főorvosa.