Kersner Máté
Négy NBA-meccs után leküldték a tartalékokhoz LeBron James fiát
A gyengén nyitó Bronny James a tervek szerint ingázni fog a South Bay Lakers és a Los Angeles Lakers között. A csapat edzője szerint minden a terv szerint halad, és tesztalanyként hivatkozott LeBron...
A Magyar Úszó Szövetség elnöke Orbán Viktorhoz fordult Milák Kristóf és volt edzője ügyében
Wladár Sándor és Selmeci Attila a miniszterelnöknek címzett levelükben azt kérik, hogy ne a sportolók dönthessenek arról, hogy kit illet meg az életjáradék az eredményeik után.
Sorozatot készít az Amazon a Mass Effect videójátékból
A Halálos iramban írója is dolgozni fog a sorozaton, a hiteles adaptációt biztosító aduászként pedig a következő Mass Effect-játék projektfelelősét vetik be.
Elromlott a Szent Korona vitrinje
A hűtőrendszer hibásodott meg, ezért új vitrinbe kerülnek át a koronázási jelvények.
43 kísérleti majom szökött meg egy amerikai kutatóintézetből
Az állatok nőneműek és alig három kilót nyomnak. A rendőrség élelemmel próbálja becserkészni őket, a kutatóintézet vezérigazgatója pedig happy endet remél.
Gerendai Károly: Magyar Péter meghekkelte a Fideszt
A Sziget Fesztivál alapítója a Magyar Hangnak adott interjújában kritizálta a fesztivál fellépőcentrikus stratégiáját, de beszélt Novák Katalinról, Menczer Tamásról, Magyar Péterről és a Kádár...
Stroke-ot kapott Mulya budapesti DJ, adománygyűjtést szerveztek a támogatására
Nagy Levente, művésznevén Mulya nem sokkal a tragédia előtt adta ki legújabb EP-jét.
Cardi B dühöngött, Stephen King a demokrácia törékenységéről posztolt Trump győzelme után
Christina Applegate arról írt, hogy a gyereke zokog, mert Trump elnöksége alatt szerinte csorbulhatnak a nők jogai.
A budapesti Sneakernessen lenni olyan érzés, mintha visszaugrottunk volna pár évet az időben
Sok ezren gyűltek össze a budapesti cipő- és streetwearexpón, ahol szervezőkkel és résztvevőkkel beszélgettünk arról, miért haldoklik nyugaton a nagyon drága streatwearcuccok divatja, és...
Co Lee nem siet, csak sétál, és soha nem akar megérkezni
A Telex After műsorának legutóbbi vendége, Co Lee rövid idő alatt jutott el a Központ pincéjétől a telt házas Akváriumig. Az előadó a Fővárosi Nagycirkuszban állt modellt az új előadói korszakát...









