Klág Dávid

Klág Dávid

Pecabottal próbáltak szatyrot dobni a kőbányai börtönbe
A szatyorban mobiltelefonok és „testépítéshez használatos” tabletták voltak, az egyik pecásnál még marihuánát is találtak.
Egy kevésbé ismert Agatha Christie-könyvből készül a következő Poirot-film
A Gyilkosság az Orient Expresszen és a Halál a Níluson után nem biztos, hogy a harmadik új film sztorija sokaknak ismerős lesz.
Zelenszkij: Mindent helyre fogunk állítani, amit a terroristák elpusztítottak
Az ukrán elnök arra kérte a lakosságot, hogy felelősen használják otthon az áramot, főleg az esti csúcsidőben.
Egy korai teszten elhasalt az AstraZeneca orrspray-vakcinája
Az AstraZeneca tesztelés alatt álló terméke jó megoldás lehetne azoknak is, akik rettegnek a tűtől, de egyelőre messze nem annyira hatékony, mint a szuri.
Drágulni fog a vécépapír és a zsebkendő is
Magyarországon évente 90 ezer tonna higiéniai papírterméket használunk, de hiány nem lesz.
Kiss Dóra gyerekként teniszezőket utánzott, most a világ első számú horrorfilmjében szerepel
A Mosolyogj! című horror Amerikában és Magyarországon is a legnézettebb film mostanában, az egyik fontos szereplője pedig egy magyar színésznő. A megtakarított pénzét arra fordította, hogy akcentus...
Műteni kell a híres pornóst, miután súlyosan megsérült a Twitch eseményén
Adriana Chechik a szivacsok közé ugrott, de kiszállni már nem bírt. A Lenovo standjánál többen is megsérültek a hétvégén.
Megint nagyon örült egymásnak a Vissza a jövőbe két főszereplője
A Parkinson-kóros Michael J. Fox korábban már nyilatkozta, hogy nem bír szövegeket megtanulni.
Kanye West antiszemita tirádája kiverte a biztosítékot
Törölte a Twitter azt a posztot, amiben West sajátos módon halált ígér a zsidókra.
Kövess minket Facebookon is!