Krász Zsombor

Krász Zsombor

Szándékosan ütött el egy bringást egy autó a bulinegyedben – állítja az ügyészség
Miután a kerékpáros szóvá tette, hogy a sofőr szabálytalanul halad egy egyirányú utcában.
Első fokon vesztett a bíróságon Bayer Zsolt felesége a DK ellen
Első fokon felmentette a bíróság a DK-s politikust, aki vérplazma olcsó eladása miatt kritizálta Bayerné Dr. Matusovits Zsuzsannát, az OVSZ főigazgatóját.
90 év börtönre ítélték a jógaoktatót, aki ellen hajtóvadászat indult Amerikában egy kerékpárosnő...
Féltékenységből ölhetett, majd Costa Ricán bújkált a rendőrség elől, hamis útlevéllel bukott le.
A Disney, az Apple és az IBM sem hirdet tovább az X-en
Miután Elon Musk kommentben egyetértett egy bejegyzéssel, amely a gyűlöletkeltéssel vádolja a zsidókat.
Mégsem vág közös üzletbe Csányi Sándor és Tomán Szabina
Eltűnt az egykori modell cége a több milliárd forintos törökbálinti beruházásból, amelynek a területét a kormány rozsdaövezetté nyilvánította.
Dél-Korea betilthatja a kutyahúsevést
Korábban is volták már próbálkozások, de az erről szóló törvényjavaslatnak ezúttal jó esélyei vannak, hogy kétpárti támogatással átmenjen a parlamenten.
Milliókkal húzhatnak le a banki csalók, de ha odafigyelünk, kivédhetjük az esetek 99 százalékát
A Téma podcast heti adásában a banki csalásokról és azok megelőzéséről beszélgettünk a Biztosdöntés.hu pénzügyi szakértőjével, Gergely Péterrel.
Hatékonyabb, zöldebb, közösségileg fenntartható, itthon még sincs belőle egy sem
Sok rossz képzetünk tapad a távhőhöz, pedig Európa-szerte akadnak jó példák megújuló energiával működő, közösségi tulajdonú távhőrendszerekre, amelyekkel sokat lehet spórolni.
Az akciós zöldségeket és gyümölcsöket veszik a boltokban a magyarok
A kereslet egyelőre nem esett vissza, de a termelőknél is eljön az a határ, ameddig az áraikat csökkenteni tudják saját költségeik növekedése mellett.
NER Wars Orbán TikTokján: Han „Szijjártó” Solo és Varga Leia hercegnő közös gyereke lett Kylo...
Orbán Balázsból ewok lett, a miniszterelnök Luke Skywalkerként tűnik fel a videón, Darth Vader szerepét pedig Soros Györgynek szánták, így ők is közeli rokonságba kerültek.
Kövess minket Facebookon is!