Krász Zsombor
Pilóta akart lenni, a Shell alelnökeként ért a csúcsra a Tisza-kormány új gazdasági és energetikai...
Kapitány István 1987-ben a Sugár Üzletközpont üzletvezető-helyetteseként sikeresen megnyugtatott egy reklamáló vevőt, aki történetesen a Shell magyarországi leányvállalatának akkori vezetője volt....
A Samsung fogja szállítani az akkumulátort a Mercedes elektromos autóiba
Többéves megállapodást írt alá a két cég.
A svéd hírszerzés szerint Oroszország percei meg vannak számlálva, és a Kreml meghamisítja a...
Úgy látják, hogy 30 milliárd dollár hiányozhat az orosz költségvetésből, és a háború miatt pénzügyi katasztrófa felé tart az ország.
Felbolygatta a piacokat, hogy ismét éleződik az amerikai–iráni konfliktus a Hormuzi-szorosban
Irán ismét lezárta a Hormuzi-szorost, és azt is közölte, hogy nem ül hétfőn tárgyalóasztalhoz az amerikaiakkal. A hír hallatán az olaj ára megemelkedett, az aranyé pedig csökkenni kezdett.
Gyurcsány Ferenc: A kisebb-nagyobb csalás mindig ott van az életben
A SzínTérnek adott interjút az egykori miniszterelnök, aki a főzéshez fűződő viszonyáról, a csalásról és a hitről is beszélt.
Lemossák az Árpád hidat
Szombaton a déli, vasárnapig pedig az északi oldalt tisztítja meg a Budapesti Közművek.
Tisza aims to create conditions for adopting the euro by 2030
According to the Tisza's fiscal policy expert, under favourable circumstances, it may be possible even sooner.
Tömegesen bocsátja el dolgozóit az ukrán zászlós akciót szervező Digitális Demokráciafejlesztési...
A 444 szerint csak a dolgozók egy kis részét tartják meg, mivel a választási vereséget követően megcsappant a cég finanszírozása.
A Tisza Párt 2030-ig megteremtené az euró bevezetésének feltételeit
De Kármán András szerint kedvező esetben ez akár korábban is teljesülhet.
Bencsik András: Orbán Viktort az orránál fogva vezették a jobboldali közvélemény-kutatók
Szerinte hazudtak, ezért pedig mérhetetlenül haragszik rájuk.









