
Krász Zsombor
Elmarasztalta a Kutya Párt VIII. kerületi jelöltjét a Helyi Választási Bizottság, amiért azzal...
A viccel Balázs András a korábbi képviselőre, Kecskeméti Lászlóra utalt, aki miután kiköltözött az általa jogtalanul bérelt szolgálati lakásból, még a konnektorokat is magával vitte.
Az ukrán energiaellátást támadta az éjszaka Oroszország, Zelenszkij válaszcsapásokat ígért
Hatvanezer háztartás maradt áram nélkül a helyi áramszolgáltató beszámolója szerint.
Záporral és zivatarral érkezik az ősz Magyarországra, de a hét második felében ismét jön a napsütés
Kedden és szerdán a Dunántúlon, csütörtökön pedig a Dunától keletre kell inkább csapadékra számítani.
Árpád fejedelem leszármazottja vagyok. És ön is az
Többek között. Amerikai származáskutatók szerint ugyanis mindenki másé is, aki 1000-ben vagy azelőtt élt Európában.
Trükköznek az eladók, hogy a lakásuk árát az Otthon Start plafonja alá nyomják, de komoly...
Kötelezően megvásárolandó bútorok milliókért, külön megkötött szerződések a kivitelezés részeire és meredek gondolatkísérletek teljesen színlelt ügyletekről, ahol a támogatott hitel végül...
A következő számlán már nem ferdít akkorát a rezsiboksz
Az MVM egészen mostanáig a 2022-es csúcsárakkal próbálta bebizonyítani a fogyasztóknak, hogy mekkorát nyertek a rezsicsökkentésen, miközben ő maga azoknak csak töredékét fizette az energiáért.
Bezzeggyerekből a bóvli határára került Románia, durva megszorítócsomaggal próbál kimászni a...
Elsőre meglepő lehet, hogy a Magyarországot évről évre egyre több mutatóban előző Románia miniszterelnöke szerint az államcsőd közelébe kerülhet az ország. Pedig az elemzők már rég várták a...
Lázár János a NER 15. évében feltalálta a versenyt: rájött, hogy lehet spórolni az állami...
A közlekedési miniszter lelkesen számolt be arról, hogy alacsonyabb árat értek el a MÁV-os útfelújításoknál, és az nyerte el a tendert, aki a legjobb áron, megfelelő minőségben végzi el a munkát.
Megkezdődött a választási osztogatás, de a kormány egyelőre sokkal óvatosabb, mint korábban volt
Nagy Márton nemrég arról beszélt, a választási költekezés a baloldali kormányok sajátossága, a kormány mégis sorra jelenti be a különböző támogatásokat. A túlzott költekezésnek viszont megvan az a...
Egyre több amerikai techmilliárdos szólal fel az egyetemi oktatással szemben
Alex Karp, a Palantir vezérigazgatója azt mondta, hogy náluk dolgozni többet ér, mint egy elit egyetemen szerzett diploma.