Legény Dániel
Sok év késés után áram alatt a röszkei vasút
Az első elektromos vontatású tehervonat április 29-én lépte át a határt Szabadka felől és érkezett Szegedre, ez volt az első konkrét jele, hogy végre megindult az elektromos üzem.
A BYD kellett hozzá: csak évekkel a gyár érkezése után kezdhetik felújítani a Szeged felé vezető...
Több mint egy évtizede napirenden van, de jobb esetben is csak 2027-ben kezdődhet el a Szeged–Kiskunfélegyháza-vasútvonal felújítása. A megvalósítás így a Tisza-kormányra hárul.
Évek óta kész a vezeték, még sincs áram alatt a Szeged–Szabadka-vasútvonal
Hiába építették ki a felsővezetéket már évekkel ezelőtt, a vonalon még mindig nem közlekednek villamos motorvonatok, és még most sem látszik, mikor teljesülhet a MÁV ígérete.
Bármit is mond Botka László, még nincs próbagyártás a szegedi BYD-gyárban
Legalább egy év, mire beindulhat Szegeden a szériagyártás. Addig Kínából félkészen érkező alkatrészeket szerelnek össze a minap kiszivárgott videók alapján.
Elhozta a nagyvárosi életérzést Szegedre, érdemes lett volna megmenteni a város első mozgólépcsőjét?
Váratlanul elbontották Szeged első, 1980-ban épült mozgólépcsőjét. A sokak számára szép emléket jelentő szerkezet megőrzése fel sem merült, pedig szakértő szerint felmerülhetett volna, hogy helyi...
A tanárok is csodálkoznak, mennyire lelkesíti a diákjaikat a robotika
Akár órákon át építenek és programoznak robotokat, miközben mások a kötelező órák után azonnal hazamennek. Egy robotikai verseny szegedi regionális döntőjén jártunk, ahonnan akár a dél-koreai...
A bíróság szerint nem létezik, így is elítélte a „Tisza-adót” a csongrád-csanádi közgyűlés
Határozatban utasították el a Tisza Párt „megszorítócsomagját” a vármegyei közgyűlésen, az ez ellen felszólaló független képviselőt pedig megfosztották frakcióvezetői tisztségétől.
Így áll a szegedi BYD-gyár építése 2025 őszén
Szeptember legvégén körbefotóztuk a kínai BYD szegedi gyárépítését, ami alapján még nehéz elképzelni, hogy már az év végén megindulhat az első autók összeszerelése.
Havi félmillióért kapott állást az SZTE-n a szegedi fideszes képviselő, miután otthagyta az MNB...
Kapcsolatépítés a feladata a Szegedi Tudományegyetemen Polner Eörsnek, a szegedi Fidesz frakcióvezetőjének, legalábbis a Szegeder által kikért dokumentumok szerint. Az egyetem azután kezdte...
Letépte az orkánerejű szél a Szegedi Tudományegyetem egyik épületének tetejét, ami a nyugdíjas...
Videón a pillanat, ami mintha nem is Magyarországon történt volna.









