
Lengyel-Szabó Péter
Megkérdeztük a Fidesz vezetőitől, mit üzennek a Pride résztvevőinek
Ez egy szabad ország, és érezzék jól magukat, de hagyják békén a gyerekeinket. Semjén Zsolt szerint a Pride olyan szürreális, mintha a szőke nőket kedvelők vonulnának fel, de Magyarországon ezt is...
Varga Judit Az ördög ügyvédjéről: Határvonalat akartam húzni
Az igazságügyi miniszter szerint csúnya dolog volt, amit Az ördög ügyvédje csinált, és a saját kezével írta, meg adta fel a feljelentést. A Völner-ügyben pedig kész tanúskodni, de még nem hívták....
Semjén Zsolt: Ha két férfi házasodhat, három miért nem?
Szerinte a magzat nem a nő testének a része, hanem egy másik ember. Személy szerint mindent megtenne azért, hogy ne érje fizikai erőszak az LMBTQ-embereket. Videóinterjú Semjén Zsolt...
Szédítő interjú Szánthó Miklóssal
Összefutottunk a Kesma és az Alapjogokért Központ vezetőjével Tusványoson, és az eddigi legmélyebb interjúnkat készítettük vele.
Nagy István miniszter: Október 1-je után is maradhat az élelmiszerárstop
Az agrárminiszter a katáról azt mondta Tusványoson a Telexnek: amikor nehézségek vannak, a kiskapuk bezárulnak.
Varga Mihály: Volt olyan elképzelés, hogy ennél is többet fordítsunk a tűzijátékra
A tanárok béremelésére nincs egyértelmű válasz, a kata sávos átalakítására is volt javaslat, az adó sorsáról vita is volt a kormányban. Videóinterjú Varga Mihály pénzügyminiszterrel, akinek a...
Gulyás Gergely: Csütörtökön jön a rezsicsökkentés korlátozásáról szóló kormányrendelet
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a rezsicsökkentés visszavágása után nagyobb népszerűségre számít. Gulyás elkezdett spórolni az energiával, pedig 2-3 hete ez még nem jutott eszébe. Nem tudja...
Németh Zsolt alaposan kielemezte a kommenteket a ruszkikat hazaküldő posztja alatt
A fideszes politikus szerint a facebookos kommentek komoly látleletei a magyar szellemi közállapotoknak.
Nem szívesen adózom többet egy olyan kormánynak, ami ezt a pénzt stadionra és lówellnessre költi
Hétfő reggel is lezárták a tüntetők a Margit hidat, a rendőri utasítással is szembemenve. A tüntetést kifejezetten civilek, elsősorban futárok szervezték, és a hídfoglalók már nem csak a...
Magyarországon nem létezik állami környezetvédelem
A klímaváltozás miatt szükség lenne a kapitalizmus reformjára, a változások pedig nem fognak mindenkinek tetszeni, főleg a gazdagoknak nem. Nem vagyunk klímabajnokok, ahogy Orbán mondja, és az is...