Madzin Emília
Két év után először állítottak karácsonyfát Betlehemben
A város korábban hemzsegett a turistáktól, ugyanis a keresztény hit szerint itt született Jézus Krisztus, azóta a turizmus gyakorlatilag lenullázódott.
Meghan Markle hét év után újból felvenné a kapcsolatot az apjával, miután amputálni kellett a...
A sussexi hercegné és apja azóta nem tartják a kapcsolatot, hogy a férfi botrányba keveredett, majd nem jelent meg Harry herceg és Meghan esküvőjén.
Érdemes lesz felnézni az égre, jön a Hold és a Jupiter együttállása
Vasárnap felhős lesz az ég, de estefelé országszerte több helyen elvékonyodhat a felhőzet, így jól lehet majd látni a két égitest együttállását.
Közel 10 milliárd forintért kelhet el a Matolcsy Ádám baráti köréhez köthető New York-i...
Az ingatlant 2024 tavasza óta próbálták eladni, végül jóval kevesebbért kelt el, mint amennyiért 2022-ben vették.
46,7 milliárd forintos közbeszerzést nyert el Mészáros Lőrinc cége a Paksi Atomerőműnél
A közbeszerzést csak második nekifutásra nyerték el, Mészáros cégén kívül nem volt más induló.
Nem rohamozták meg a boltokat a magyarok októberben
Havi alapon 0,5 százalékkal, éves szinten 3 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom, miközben a reálkereset tavalyhoz képest 6 százalékkal nőtt.
2,2 százalékos volt az infláció az euróövezetben novemberben
A legmagasabb éves inflációt Észtországban (4,7 százalék), a legalacsonyabbat Cipruson (0,2 százalék) mérték.
A fogamzásgátlók megadóztatásával növelnék a születésszámot Kínában
2024-ben feleannyi gyerek született az országban, mint 10 évvel korábban.
Akár 280 ezres adójóváírást is kaphat, aki év végéig önkéntes nyugdíjpénztári számlát nyit
Idén összesen 70 milliárd forintnyi adót spóroltak meg azok, akik igénybe vették az adókedvezményt.
Hét lakótelepet nyilvánított kiemelt beruházássá a kormány, négy új rozsdaövezeti területet is...
Azokat a lakótelepeket nyilvánítják kiemelt beruházássá, amikben legalább 250 lakás épül, és ezek legalább 70 százaléka megfelel az Otthon Start Program feltételeinek.









