Márton Balázs

Márton Balázs

Politico: Megvan az alku, a magyar kormány európai bizottsági jelöltjét is átengedik
Este 7-kor valóban összeülnek Várhelyi Olivér és a többi hat bizottsági értékelésére.
Népszava: Megvan Magyar Péter egyik mentelmi ügyének az előadója, a másiknál egy fideszes perelheti
A lap úgy tudja, egy lengyel képviselő dolgozná ki az ajánlást Magyar Péter mentelmi jogáról az EP-ben a mobilos ügyénél, a másikat egy fideszes politikus rágalmazás miatt kezdeményezhette.
Pár napon belül kéri a kormány az „Erasmus-ügyi” módosítása értékelését
Az Európai Bizottság igazságügyi biztosa jelezte, látták a korábbi tervezeteket, amik nem voltak megfelelőek, pedig a kormány szerint pont ilyet fogadtak el.
Várhelyi: Az EU bővítése befektetés a hosszú távú békéjébe
Az EU bővítési biztosa szerint talán nem szerénytelen azt állítani, hogy az ő területe lett az egyik legfontosabb az Európai Bizottságban, de büszke arra is, hogy ezt az egészségügyre cserélik.
A román miniszterelnök szerint Románia 2025-től teljesen a schengeni övezet tagja lesz
Az osztrák kormány évek óta blokkolja Bulgária és Románia teljes schengeni csatlakozását, pénteken Budapesten egyeztetnek.
Szijjártó: A háborúpárti mainstream továbbra sem akarja belátni, hogy itt a vége
Trump megválasztása a külgazdasági és külügyminiszter szerint esélyt adna a fordulatra, de „utolsó, elkeseredett, kapálózó” támadás indult ez ellen.
Negyven tüntetőt tartóztattak le, miután a brüsszeli Magyar Háztól átvonulva egy pártközpontnál...
A Fidesszel közös EP-frakcióban ülő Jordan Bardella könyvbemutatója ellen több százan tiltakoztak, utána a pártcsaládhoz tartozó Flamand Érdek központjánál törtek ajtót és kamerát.
A szemét miatt két uniós eljárás is indult a magyar hatóságok ellen
Az Európai Bizottságnak a szemétkezelési és -lerakási irányelv magyar átültetése szúrja a szemét.
Új korszakot nyit az Európai Bizottság szerint, hogy először támogat közös védelmi beszerzést
Magyarország is benne van az egyik projektben, amivel kilenc uniós tagállam közösen vesz légvédelmi rakétarendszert.
Kövess minket Facebookon is!