Mészáros R. Tamás

Mészáros R. Tamás

Nem a hagyományos női szerepek, hanem a jobb munkaerőpiaci lehetőségek növelik a születésszámot
Bár a régebbi elméletek a dolgozó nőktől féltették a születésszámot, az elmúlt húsz évben a fejlett világban már ott született több gyerek, ahol magasabb a nők munkaerő-piaci részvétele.
Orbán régi és új szövetségesei alkothatják a következő olasz kormányt
A jobboldal három nagyobb pártja szövetségre lépett Olaszországban, és a jelen állás szerint nagy győzelmet arathatnak a megosztott baloldallal szemben. A kormányfő Giorgia Meloni, egy posztfasiszta...
Az árfolyam ismeretlen mélységekben, az infláció 80 százalék, hogyan tarthat ki mégis Törökország?
Az érthetetlen monetáris politika súlyos károkat okoz, de a magánszektor dinamizmusa és az erős export miatt még talpon van a török gazdaság.
Működik a Trump-féle kiátkozás és áldás, de még kérdéses, hogy ez árt vagy használ
A jelek szerint Donald Trump továbbra is erős befolyással bír a Republikánus Párt táborára: az ellene felszólaló képviselők sorra elbuknak, az általa támogatott, összeesküvés-elméleteket hirdető...
Trump összevissza terel, miközben egyre súlyosabb dolgok derülnek ki a nála tartott házkutatásról
Donald Trump birtokán szigorúan titkos iratokat talált az FBI, amelyek után már hónapok óta szaglásztak a nyomozók. Az elnök széles spektrumot bejárva próbálja védeni magát, ami már egyes...
Amerika minden pénzt megad az éltető csipekért, de bőven vannak buktatók
Az Egyesült Államok egy ritka, kétpárti támogatást élvező, az állam gazdasági és oktatási részvételét növelő programot fogadott el a hazai csipgyártás felpörgetésére, nem kis részben a Kínától való...
Adóslázadás rengette meg a kifulladó kínai ingatlanpiacot
Az utóbbi bő egy évben számos kínai ingatlanfejlesztő jutott csődközelbe, rengeteg beruházás leállt, az eladások erősen csökkennek. Most a félkész lakásokat előre megvásárló emberek azzal...
Van, ahol már sikerült átvészelni az energiaválságot 15 százalékos spórolással
Japánban a fukusimai atomkatasztrófa után hasonló mértékű energiafogyasztás-csökkentést vittek véghez, mint amire most Európa készül.
Mit keresett az FBI Trump floridai birtokán?
A jelek szerint azt feltételezik, hogy az exelnök bizalmas nemzetbiztonsági információkat nyúlhatott le, de ez csak egy a számos, ellene folyó eljárás közül. Ugyanakkor olyan vélemények is vannak,...
Biden tett egy lépést, hogy megmentse a bolygót, de másoknak is követniük kell
Nagy nehezen elfogadták Joe Biden elnökségének harmadik nagyobb gazdasági csomagját, amely hivatalosan az inflációt hivatott letörni, de a valóságban inkább a klímaváltozás ütemének mérsékléséről...
Kövess minket Facebookon is!