
Mizsur András
Magyar Péter szerint az EP-képviselőjük nem is azt mondta, hogy örülnek az EU-s pénzek...
A Tisza Párt elnöke szerint Kollár Kinga csak abban hibázott, hogy tökéletesen beszél angolul.
Fekete színész játssza majd Piton professzort a készülő Harry Potter-sorozatban
Sok rajongó kiakadt, hogy a Black Mirrorból ismert Paapa Essiedu kapta meg a szerepet, ami Alan Rickmané volt a filmekben.
Konyhai eszközöket hívott vissza a fogyasztóvédelem, mert rákkeltő anyagok oldódhatnak ki belőlük
A visszahívott serpenyőkanalat, hablapátot, tálaló- és merőkanalat a TEDi Árukereskedelmi Kft. forgalmazta.
Macron szerint Franciaország hónapokon belül elismerheti a palesztin államot
A francia elnök szerint így fel tudnának lépni azok ellen, akik kétségbe vonják Izrael létjogosultságát.
Trump bejelentése után erősödni kezdett a forint
Pedig néhány órával korábban még 410-en állt az euróárfolyam, ami újabb kéthavi mélypontot jelentett.
Elutasították a feljelentést annak a történelemtanárnak az ügyében, aki állítólag azt mondta a...
A rendőrség szerint nem történt bűncselekmény, a tankerület pedig arra jutott, hogy az idézett mondat nem is így hangzott el.
Eltűnt egy magyar turista Indiában, két hete nem látta senki
A magyar nagykövetség április 2-án jelentette be Puskás Zsolt eltűnését, a rendőrség drónokkal keresi.
Netanjahu: Újabb túszmentő megállapodáson dolgoznak az Egyesült Államokkal
Legutóbb több mint húsz izraeli túszt engedett szabadon a Hamász.
Évtizedekig Edward Albert Lancelot Dodd Canterbury Caterham Wickfield álnéven dolgozott egy brazil...
Egy 1995-ös interjúban azt állította, hogy angol arisztokraták leszármazottja és sokáig az Egyesült Királyságban élt.
„Ezt a terméket már nem gyártjuk” – úgy tűnik, kivezeti a szivárványos táskáját az IKEA
Az online boltban egyelőre lehet kapni, de a budaörsi áruházban kikerült rá a címke, hogy a terméket már nem gyártják.