Mizsur András
Megtartották kétórás sztrájkjukat a pedagógusok
Reggel 8 és 10 óra között nem volt oktatás a sztrájkban részt vevő iskolákban, óvodákban. A pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban sokan csatlakoztak az akcióhoz, a budapesti Szent István Gimnáziumban is...
A kormányhivatal mentheti meg a védett forrást, amiből lebetonozott kutat csinálnának az épülő...
Civileknek sikerült elérniük, hogy a Zalai megyei kormányhivatal kimondja, védettnek számít az a forrás, ahová a Zalaegerszeget az autópályával összekötő M76-os út egyik szakaszát tervezték. Emiatt...
Vereséggel kezdett a Fradi új edzője, a Puskás Akadémiától kaptak ki 1-0-ra
Az orosz Sztanyiszlav Csercseszovot decemberben nevezték ki, ez volt az első tétmeccse.
Az igazi Kádár János-terv: együtt indul a választásokon Szanyi Tibor és Thürmer Gyula pártja
Az ISZOMM és a Magyar Munkáspárt közös miniszterelnök-jelöltje pedig Szanyi Tibor lesz.
A magyar kormány megküldte válaszát a jogállamisági mechanizmust megelőlegező levélre
Még fordítják, hogy mit válaszoltak a Európai Bizottságnak a korrupcióval kapcsolatos kérdésekre.
A Nemzeti Választási Bizottság is nyilvántartásba vette Gattyán György pártját
Ez is szükséges ahhoz, hogy a milliárdos által alapított Megoldás Mozgalom elindulhasson a választáson.
Tűrniük kell, ha az esküvői és a nyaralós fotóikon csámcsog a propaganda
Külföldi nyaralásaikkal támadta a fővárosi közműholding vezetőjét és Márki-Zay tanácsadóját a kormánysajtó, amihez a közösségi médiából vett privát fotóikat használták fel. Hasonló a módszer, mint...
16 év fegyházat kapott első fokon a férfi, aki óvónő élettársa tudtával szexuális erőszakot...
A legidősebb gyerek óvodás volt, míg a legfiatalabb még csak csecsemőkorú. Az abúzusról pornográf felvételeket is készített a pár. A férfi élettársa 9 év fegyházat kapott, és soha több nem dolgozhat...
Náci karlendítéssel pózolt a férjének egy holland turista az auschwitzi haláltábor bejáratánál
Rossz viccnek nevezte dolgot, miután őrizetbe vették a lengyel hatóságok.
Szakértők szerint a kötelező maszkviselés és az ingyenes teszt is hasznosabb, mint a negyedik...
A negyedik oltással túlterhelhetik az oltópontokat és erősíthetik az vakcinák hatékonysága iránti bizalmatlanságot.









