Molnár Réka

Molnár Réka

Átadták Hofi Géza emléktábláját az Anker közben
A humorista születésének 85. évfordulóján.
Legalább egy évig védettséget biztosít az AstraZeneca az Oxfordi Egyetem vizsgálatai szerint
A második dózis után legalább 6 hónappal később beadott harmadik adag oltás hatását is kivizsgálták.
Az amerikai hadsereg 20 év után elhagyta a bagrami támaszpontot
Végéhez közeledik Amerika afganisztáni szolgálata.
Ittasan, járdára hajtva száguldott, majd öngyilkossággal fenyegetőzött egy férfi a Váci úton
A férfi hol a forgalommal szemben, hol a járdára felhajtva, hol pedig egy parkon keresztül menekült a rendőrök elől.
Rehabilitációja óta először állt színpadra Kiss Tibi
Az énekes tavaly vonult el terápiára alkoholproblémái miatt.
A hét hátralévő részében nem tér már vissza a kánikula
Jót tettek az esőzések, hétvégéig jöhetnek is még zivatarok.
Adócsalás és hamisítás miatt emeltek vádat Trump ingatlanvállalatával szemben
Trump szerint csak boszorkányüldözés az egész, a vállalat közleményében azt írta, „nem igazságszolgáltatás zajlik itt, hanem politika”.
Bolond kalaposok tényleg léteztek, higanyt szívtak, és Anglia utcáin nyáladzottak
Az Alice Csodaországban bolond kalaposa közel sem kitalált karakter: a 19. században tömegbetegségnek számított a higanyt használó kalaposok megbolondulása.
2023-ra állhat fel a nemzetközi turizmus a pandémia okozta válságból
Az ENSZ jelentése szerint a járvány okozta kiesés akár 2,4 billió dolláros veszteséget is okozhat a piacnak.
Kövess minket Facebookon is!