Molnár Réka

Molnár Réka

Az Európai Bíróság elé került a Stop Soros
A kérdés, hogy követett-e el a törvénycsomaggal kötelességszegést a magyar kormány.
Magyar pezsgő is nyert aranyérmet a pezsgők idei világbajnokságán
A somlói Kreinbacher Birtok egy arany- és két ezüstérmet hozott haza pezsgőivel.
Egy 16 éves lány az első, aki elérte a 100 millió követőt TikTokon
Ahogy a platformon sokan, úgy ő is táncos videókkal kezdte pályafutását másfél évvel ezelőtt.
A magyar csapat korábbi kapitánya a montenegrói női kézilabda-válogatottnál folytatja
Kim Rasmussen 2016 májusa és idén január között irányította a magyar női kézilabda-válogatottat.
Többet telefonáltunk, de kevesebbet SMS-eztünk a koronavírus első hulláma alatt
Hatodával nőtt a hívásforgalom, az utazási korlátozások miatt a roaminghasználat viszont csökkent.
Orbánnal példálózott George Clooney, amikor a világon érezhető dühről és gyűlöletről beszélt
Következő filmjének a hangulatát próbálta leírni, itt került elő Orbán és Bolsonaro neve.
Föld körüli pályára állt a tengerszintet vizsgáló műhold
Segítségével az éghajlatváltozást és az éghajlati jelenségeket vizsgálják majd a kutatók.
Két hónapon belül másodjára futott zátonyra a Viking Line társaság hajója
Finnország egyik kikötőjéhez közel állt meg a sziklákon a Viking Grace nevű, 400 főt szállító hajó.
Vizsgálja az Amazon, hogy ki cserélte rizsre a Playstation-szállítmányait
A rizs volt a leggyakoribb, de voltak olyanok is, akik grillsütőt vagy macskakaját kaptak a Playstation 5 helyett.
Meghalt Mihály Tamás, az Omega együttes basszusgitárosa
Három nappal az egyik alapítótag, Benkő László halála után egykori basszusgitárosát is elvesztette az együttes.
Kövess minket Facebookon is!