Molnár Zoltán
Még tart az újraszámlálás, máris az Alkotmánybírósághoz fordultak a Kúria döntése miatt
Panaszt tett egy aggódó civil a Kúria határozata ellen: szerinte a legfelsőbb bíróságnak kellett volna újraszámolni a főpolgármesteri voksokat, nem a választási bizottságnak.
Vitézyék nyilatkozatmintákkal segítették a szavazóköri delegáltakat
Az érvénytelennek nyilvánított, de érvényes főpolgármesteri szavazólapok miatt 72 órájuk volt a delegáltaknak jelezni, hogy valami nem stimmel, így tudták ezt gyorsan és jogilag helyesen megtenni.
Ingyen ebédet, kávét, bort, kajakozást kaphat, aki Koppenhágában turistaként jól viselkedik
Pontosabban a fenntartható közlekedést és a szemétszedést hálálja meg a dán főváros új programja.
Putyin és az indiai kormányfő ölelkezve találkozott
Narendra Modi moszkvai látogatását a kijevi gyerekkórház lebombázása árnyékolja be. A két ország viszonya ugyan nem felhőtlen, de Indiának kell az olcsó olaj, az oroszoknak a nemzetközi jelenlét.
Nyílt levéllel derítené ki a Helsinki Bizottság, mi lesz az új rendelet miatt az ukrajnai...
Az érintett kormánybiztos ugyanis hónapok óta nem válaszol a kérdéseikre. Az új rendelet érintheti a menekültek lakhatását és a családegyesítést is.
Az orosz válaszlépések miatt nem szállt be a 444 betiltását elítélő EU-nyilatkozatba a kormány
A kormány szerint az egyedül Magyarország által megtorpedózott uniós nyilatkozat „csak újabb orosz válaszlépéseket eredményezhetett volna”.
Lengyelországban terjeszkedett volna Mészáros médiacége, de elutasították a pályázatát
Két digitális földfelszíni sugárzású csatorna helyét pályázta meg a TV2 Média Csoport.
Orbán conveys Putin's arguments in letter to EU leaders
The Hungarian Prime Minister reassured everyone after his "peace mission" to Moscow that he did not negotiate on behalf of the EU with Vladimir Putin.








