Molnár Zoltán

Molnár Zoltán

Vaszily Miklós váltja Pavel Stantchevet a TV2 Média Csoport élén
Közös megegyezéssel hagyja el a médiacéget a vezető, a közgyűlés már meg is szavazta az utódját.
Megúszták Fico testőrei a merénylet miatti vizsgálatot
Ugyan több szakértő is azt mondta a szlovák kormányfő elleni támadás után, hogy hibázhattak a testőrök, a vizsgálat ezt nem igazolta.
Lángoló kamion miatt zárták le az M1-est Lébénynél
A Budapest felé vezető oldalon gyulladt ki a kamion.
Meghalt Garami József
A magyar futballválogatott egykori szövetségi kapitánya 85 éves volt.
Illegálisan versenyezhetett két kocsi Ausztriában, templomfalnak csapódtak
Négyen súlyosan megsérültek, miután nem tudtak egy falu központjában bevenni egy kanyart.
Vádat emeltek a Győrben 165-tel menekülő sofőr ellen
Egy szabálysértés miatt állították meg tavaly márciusban a férfit, aki őrült száguldásba kezdett a városban.
Csúszdán menekültek az emberek a lángoló repülőből Orlandóban
A Delta Air Airbusának hajtóműve égett, mindenkit épségben kimenekítettek.
Donald és Melania Trump is ott lesz Ferenc pápa temetésén
Az amerikai elnök jelentette be ezt közösségi oldalán. A bíborosok kedden döntenek az esemény dátumáról.
Putyin már közvetlenül is hajlandó lenne tárgyalni az ukrán vezetéssel
Az orosz kormányzat eddig illegitimnek állította be az ukránt, mivel szerintük új választást kellett volna tartani rég.
A hét második felére halasztotta a locsolkodást az időjárás
Cifra lehűlés jön, itt-ott vasárnap hajnalra 0 fokig hűlhet a levegő.
Kövess minket Facebookon is!