
Molnár Zoltán
Új sztrádát adtak át az osztrákok, ami a magyar határhoz vezet
Az S7-es teljes befejezését 2025-re ütemezik, utána lehet összekötni a magyar M80-assal.
A világ egyik legjobb teniszezőjét verte Marozsán Fábián Miamiban
A világranglista hetedik Holger Rune idegesen játszott, nem tudott mit kezdeni Marozsán átemeléseivel sem.
Válogatott trollpárbaj lett Szoboszlai beszólásából
Schäfer András megkapta, annyira ki van pattintva, hogy lesre lógott a válla a törökök ellen. Nem maradt el a válasz.
Érdemes az északi eget lesni, hátha lesz sarki fény
Geomágneses vihar éri el a Földet, akár Magyarországon is szép sarki fényeket okozva.
A sokkoló lemondás után rekordifjú miniszterelnök jöhet Írországban
Simon Harris mindössze 37 éves, és felért az ír politika csúcsára. Tette ezt azon az áron, hogy elődje annyira kifáradt, hogy lemondott.
Videó is készült a Zeneakadémián művelődő Varga Juditról és Windisch Lászlóról
A volt miniszter és a számvevőszéki elnök viszonya azért is fontos, mert az ÁSZ vizsgálja a pártok, így a Fidesz pénzügyeit is.
Fegyveresek törtek be egy jereváni rendőrőrsre
Az első hírek szerint sebesültjei is vannak az örmény fővárosban történt incidensnek.
A DK-s Perlai Zoltán nyerte az előválasztást Budafok-Tétényben
Rettentő szoros verseny lett a vége, a DK és több ellenzéki párt közös jelöltje legyőzte a Momentum által indított Havasi Gábort.
Hópelyhek lepték meg a bakonyiakat, jégeső a pilisieket
Szeszélyes nap időjárásilag a vasárnapi, a csapadék szinte teljes tárháza felvonult, hétfőn pedig már fagyhat.
Ivan Korčok volt külügyminiszter végzett az élen a szlovákiai elnökválasztás első fordulójában
A nyugatos karrierdiplomata 42 százalékot szerzett, mögötte a Fico által támogatott Peter Pellegrini volt kormányfő jutott még a második fordulóba 37 százalékkal.