
Nádor András
Trump már döntött is arról, ki lesz az ENSZ-nagykövet, és ki fog felelni az illegális bevándorlók...
A megválasztott republikánus elnök azt a Tom Homant bízta meg a feladattal, aki másfél évet dolgozott már hasonló pozícióban az előző Trump-kormányban.
Részegen véletlenül nyakon lőtte magát a Győr közelében lakó gyerekbántalmazó
A férfi részegen többször is bántalmazta feleségét és a kilencéves kislányát is. Vádat emelt ellene a Győri Járási Ügyészség, akár hét és fél év börtönt is kaphat.
OTP: Versenyhátrányba hozza a magyar bankokat a megemelt tranzakciós illeték
Az OTP vezérigazgató-helyettese szerint a kormány intézkedéséből az olyan fintechcégek jöhetnek ki jól, mint a Revolut.
Rákényszerítenék a Temut az európai hatóságok, hogy ne verje át a fogyasztókat
Az európai fogyasztóvédelmi hatóságokat tömörítő hálózat szerint a kínai online piactér többek között hamis kedvezményekkel, pszichés nyomásgyakorlással vezetheti félre a vásárlókat.
Több mint egymilliárd forintot költhet a Szuverenitásvédelmi Hivatal önmaga promózására a...
Balásy Gyula cégei segíthetnek népszerűsíteni a hivatalt rendezvényekkel, de akár reklámajándékokkal is.
Három évig bujkált a balkáni drogkartell magyar vezetője, a rendőrök most hazahozták Teneriféről
Ferihegyről rögtön a börtönbe szállították.
Jeszenszky Géza szerint Trump és Orbán összekülönbözhet Kína miatt
A volt külügyminiszter mellett Sz. Bíró Zoltán Oroszország-szakértő és Stefano Bottoni történész is beszéltek a Magyar Hangnak arról, mi történhet a világban a republikánus jelölt győzelme után.
Nincs pénze, nem tud fizetést adni a Liberty a Dunaferr dolgozóinak
A vagyonfelügyelő tájékoztatta erről a Fővárosi Törvényszéket is.
Szankciós listára tette az amerikai pénzügyminisztérium a katonai rádiók Oroszországba...
H. Bence anyja vezette korábban a magyar külügyminisztériumhoz tartozó exportfejlesztési ügynökség moszkvai irodáját.
Zelenszkij a MÁV-val érkezett Budapestre
Az ukrán elnök az Európai Poltikai Közösség csúcstalálkozójára jött vonattal.