Nádor András
Fejbe rúgta a bírót a kiállítása után, 2041-ig nem játszhat a megyei focista
A Kunhegyes-Újszász meccs félbe is szakadt, miután Lukács Dávid György megtámadta a játékvezetőt.
Nehezen éli meg Nagy Dávid, a Kutyapárt listavezetője, hogy Kovács Gergely eddig nem vett részt a...
A listavezető a Telex élő műsorában beszélt a visszalépésekről, választási esélyeikről, a Tisza Párthoz fűződő viszonyukról és arról, hogy szerinte fekete kampány, lejárató hadjárat indult ellenük.
Fideszes politikus mellett huszárruhában oké a gyerek, tiszás videóban viszont még homályosan se...
Az NVB csütörtöki ülését is az a kérdés uralta, hogy hogyan jelenhetnek meg kiskorúak a politikusok közösségi médiás posztjaiban. A jelek szerint nem attól függ, hogy hogyan, hanem hogy kiében...
Ördögien megrendezett menet a halálba – így tűnt el Pécs zsidó közössége
A helyi értelmiség és a kereskedelem fontos tagjai voltak a pécsi zsidók. Büszke magyarok voltak, akiket magyarok semmiztek ki, tartottak embertelen körülmények között, majd küldték a halálba.
„Orbán Viktor van meg ez, inkább ezt választom”
Az eső ellenére is sokan voltak kíváncsiak Magyar Péterre Mezőtúron és Karcagon. Beszélgettünk kiábrándult fideszessel, fiatal mi hazánkossal és teljesen bizonytalan elsőszavazóval is.
„Törvények felett álló ember”, aki „bármit megtehet”, mondta Törő Gábor fideszes országgyűlési...
„Ez nem igaz, hazugság”, mondta Törő Gábor, amikor arról akarták kérdezni, valóban arra kérte-e többek között a helyi Fidelitas elnökét, hogy egy csomádi építőipari cég mellett lobbizzanak.
Magyar Péter: Információink szerint tiszás ruhába öltözött provokátorok terveznek balhét csinálni...
A Mi Hazánk azt írta, Magyar Péter hazudik. A Tisza elnöke Gyálon arról beszélt, pénteken „száz fekete dzsekis verőembert” küldtek Orbán győri rendezvényére, hogy civileket egzecíroztassanak.
Trautmann Balázs szerint következményei vannak az Ukrajna-ellenes kormányzati kampánynak,...
A Kárpátaljai Sárkányellátó Alapítvány vezetője a 24.hu-nak azt mondta, az ukránok akkor is harcolni fognak, ha leáll a nyugati segítség. Ha kell, akár puszta kézzel meg Kalasnyikovokkal.
Magyar Péter szerint Győrben „egy önmagából kiforduló, szellemekkel és képzelt ellenségekkel...
A Tisza Párt elnöke Őrbottyánban arról beszélt, megdöbbentő volt látni, ahogy Orbán Viktor képtelenségeket kiabált azok felé, akik egyébként a haza többségét alkotják.
A családügyekért felelős helyettes államtitkár az egyik tulajdonosa a patikának, ahol elvi okokból...
Beneda Attila egyelőre nem reagált az ügyről szóló megkeresésre.








