Német Tamás

Német Tamás

Új történelmi mélyponton a forint: 369,69 egy euró
Péntekhez képest is közel félszázalékos gyengülést mutatott be a magyar deviza.
Hosszú sorok állnak a kórházi oltópontok előtt az oltási akcióhét első napján
Oltatlanok regisztráció nélkül, a második, harmadik oltásra jelentkezők időpontfoglalás nélkül mehetnek vasárnapig.
Eljárás indult Iránban tíz katona ellen az ukrán utasszállító lelövésével kapcsolatban
A repülőn 176 ember volt, és senki sem élte túl a 2020-as tragédiát.
Hódmezővásárhely után a határkerítés mellett is felállította a migránsszámláló tábláját Márki-Zay,...
A kerítés pedig marad, nyomatékosította az ellenzéki miniszterelnök-jelölt a határkerítés mellett tartott sajtótájékoztatóján.
Öt év börtönt kapott az SZFE-maszkot viselő nő késes támadója
„Azt szerettem volna, hogy magába szálljon, egy ilyen ótvar közösséggel ne vállaljon közösséget” – mondta a bíróságon korábban a férfi.
Karácsonyék kötelezővé teszik a maszkviselést Budapesten a zárt terekben
Szombattól pedig a fürdők csak védettségi igazolvánnyal vagy az oltást igazoló dokumentummal látogathatók.
Kövess minket Facebookon is!