Németh-Halász Nikolett
Alkotmánybíróság: Március végéig rendezni kell az alaptalanul pszichiátriai osztályra küldött...
Az Országgyűlés mulasztást követett el azzal, hogy eddig nem alkotott vagy módosított jogszabályt.
A szülők dolgoznak önkéntesen a kübekházi bölcsődében, nem elég az államtól kapott támogatás
Eddig tizenhét „bölcsianyu” és „bölcsiapu” jelentkezett.
A szűkös megélhetéshez havi 250 ezer forintra, a gondtalan élethez 600 ezer forintra van szükség
Az Egyensúly Intézet felmérése szerint a magyarok 41 százalékának problémát jelentene egy százezer forintos, hirtelen keletkező kiadás fedezése.
1,1 millió forintra bünteti a bíróság Novák Elődöt LMBTQ-szimbólumok eltávolítása miatt
A Mi Hazánk politikusa szerint az eljárással a kormányzat meg akarja félemlíteni.
Fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrség vasárnap reggelig a fővárosban
A fokozott ellenőrzés okai a hétvégére tervezett palesztin tüntetések.
Maruzsa Zoltán jött átadni a beázott gimnázium felújított épületét – képekkel és virágokkal...
A látogatás előtti héten elkezdték rendbe tenni a Jaschik Gimnáziumnak azt a részét, amelyet az államtitkár láthatott. Egy ott tanító pedagógus a Telexnek azt mondta: egyértelműen a „magas rangú...
Egyre fiatalabb korban jelenik meg az anorexia és az önbántás
Alvási nehézség, hangulatingadozás, evészavar, több diák fordul konkrét problémával iskolapszichológushoz. Sokan szenvednek online függőség és zaklatás miatt, ami eddig a középiskolás korosztályra...
Elpusztult a Szabadka mellett talált kölyökoroszlán
Sokáig küzdöttek az életéért.
Franciaországban hét iskolát kellett bezárni az ágyi poloskák terjedése miatt
Összesen tizenhét iskolában találtak ágyi poloskákat.
Rendkívüli állapotot hirdettek Pozsonyban a tranzitmigráció miatt
Egyre több menekült érkezik a fővárosba.





