Németh-Halász Nikolett
Perre készül a főváros, kétszer annyiba kerül a víz előállítása, mint a bevételeik
A per dokumentációjának összeállítását már meg is kezdték.
Kínában beomlott egy iskolai tornaterem teteje, legalább 11-en meghaltak
A tornatermet épp a női röplabdacsapat használta.
A nyár első felében a legtöbb magyar Horvátországba utazott
A megkötött utasbiztosítások alapján egy út átlagosan hét napig tartott.
Fővárosi taxitársaságok: A Bolt Taxi a tisztességes versenyhez való jogot sérti
Közös közleményben áll ki például a Főtaxi és a 6x6 Taxi a cég számlázási gyakorlata ellen.
A hét közepére 10 fokos lehűlést hoz a hidegfront
Hétfőn még igazi strandidő lesz.
Páros játszma, Hancúr párbaj – már ezeket a társasjátékokat is befóliázva veheti meg
Nem csak LMBTQ-érintettségű könyveket fóliáztak be az utóbbi időben a kormány melegellenes törvénye miatt, bizonyos társasjátékokkal is ugyanez történt.
Kiengedték az intenzívről Edwin van der Sart
A holland válogatott egykori kapusa két hete kapott agyvérzést, most azt reméli, jövő héten hazamehet.
Navracsics Tibor: A kormány mindent teljesített, a Bizottságtól függ az Erasmus-pénzek érkezése
Egyelőre a közérdekű vagyonkezelő alapítványok által fenntartott egyetemek nem szerepelnek az Erasmus+-pályázatok nyerteseinek listáján.
Lemondta budapesti koncertjét Johnny Depp és Alice Cooper zenekara, a Hollywood Vampires
Azt nem lehet tudni, hogy miért.
Magyarország is érdeklődik a 2026-os és 2027-es Bajnokok Ligája-döntő rendezése iránt
A hivatalos pályázatokat február 21-ig kell benyújtani.









