Németh-Halász Nikolett
Országszerte sztrájkolnak pedagógusok, reggel a Belügyminisztériumnál volt tüntetés
Délután 4-kor a Kálvin térről a Belügyminisztérium elé vonulnak a státusztörvény ellen demonstrálók.
Hétfőn napközben sztrájkolnak, délután a státusztörvény bevezetése miatt tüntetnek pedagógusok
A pedagógus-szakszervezetek mellett értelmiségiek, volt államtitkárok, miniszterek is kritizálják az új jogállásról tervezett törvényt.
Enyedi Ildikó zsűrielnök lesz az idei cannes-i filmfesztiválon
„Világszerte elismert alkotásaival Enyedi Ildikó egy szépségében és finomságában lenyűgöző életművet alkot” – mondták a filmfesztivál szervezői.
Öngyilkos lett a pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium egyik diákja
A rendőrség a haláleset körülményeit közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja.
Elütöttek egy 13 éves lányt a XVII. kerületben, a sofőr továbbhajtott
A rendőrség segítségnyújtás elmulasztása miatt indított eljárást.
Tíz hónap szabadságvesztést kapott az a férfi, aki a földhöz vágott egy kölyökkutyát Ózdon
A bíróság állatkínzás vétsége miatt találta bűnösnek.
A kormány megkönnyítené a családtámogatások igénylését
Nyártól például már nem lenne kötelező hallgatói jogviszony-igazolást csatolni.
Trans man files a complaint against himself with the Commissioner for Fundamental Rights
Flóris Balta lodged his complaint in response to a new Complaints Act, according to which a complaint may be filed against anyone who challenges the constitutionally recognised role of marriage and...
Egy 29 éves férfit öltek meg a XIII. kerületben, a barátnője szúrhatta le
A férfit a Danubius utca egyik társasházában találták meg csütörtök este.
„Akinek nyolc órát fizetünk, az legyen benn nyolc órát” – beléptető rendszer jöhet az orvosoknál
Vannak egyes kórházak, ahol az orvosi teljesítmény nagyon eltér az átlagtól.




