Nyilas Gergely

Nyilas Gergely

Nagyharsányban két rendőrt elsodort egy autós
A hírek szerint egy gyorshajtót akartak megállítani a baranyai rendőrök, de az autós elvesztette a kontrollt a kocsija felett.
Nukleáris tesztek felújítására is készülhet Észak-Korea
A zárt diktatúrában élő ország vezetése szerint erősítenie kell a katonai védelmet az Egyesült Államok, Japán és Dél-Korea fokozódó együttműködése miatt.
Ryanair-vezér: Gulyás Gergely és Nagy Márton olyanok, mint Dumb és Dumber
Az extraprofitadó miatt a kormánnyal csörtéző O'Leary nem közölte, hogy a két miniszter közül melyik Dumb és melyik Dumber.
Lezuhant egy több mint ötvenéves helikopter Nyugat-Virginiában, minden utasa meghalt
A Bell UH-1 típusú helikoptert még a vietnámi háború idején vetették be nagy számban.
A tervezettnél is többen veszíthetik el munkájukat a csődvédelembe menekült Tungsramnál
Megkezdődtek az elbocsátások az állam által stratégiai partnernek tekintett cégnél.
Négymilliárdot csalt el egy vagyonvédelmi cégnek álcázott bűnszervezet
A számlagyár ügyében országszerte harminc embert tartóztattak le.
Edzője mentette ki az ájult amerikai versenyzőt a budapesti vizes vb-n
Andrea Fuentes szerint kénytelen volt beugrani, mert kiabálására az életmentők nem tettek semmit, talán, mert nem értették őt.
Az OTP Magyarország legnagyobb hitelezője
A bank a magyar államadósság 10 százalékát birtokolja. A külföldiek aránya több mint 50 százalékról a felére csökkent.
Menekült volna a férjétől a Torontóban halálra égett magyar nő
Benzinnel locsolhatta a nőt a férje, aki ellen távoltartási határozat is érvényben volt.
Rabló lőtt rá Bronx ígéretes rappersztárjára
Lil Tjayre többször rálőtt a rendőrök szerint amatőr rabló.
Kövess minket Facebookon is!