Nyilas Gergely

Nyilas Gergely

A Telegram üzenetküldő lett a Facebook-leállás legnagyobb nyertese
Az „orosz Facebook” nyugatra üldözött alapítójának második projektje egy nap alatt több új becsatlakozót gyűjtött, mint Franciaország lakossága.
Egyetlen cég kapta meg négy évre az állami intézmények takarítási feladatait 68,5 milliárdért
A B+N Referencia Zrt. egyetlen tulajdonosa korábban is nyert el nagy állami megbízásokat, több kormányközeli befolyásos személlyel állt üzleti kapcsolatban.
517 milliárdról nem mondja meg a külügy, hogy kinek fizette ki
Orvosi eszközökre, főleg lélegeztetőgépekre mehetett el a GDP egy százaléka, de a költségvetési elszámolásban ezt Szijjártóék nem részletezik.
Az előválasztástól visszalépett, 2022-ben mégis indul egy gyulai jelölt
Pomuczné Nagy Ildikó azzal érvelt, hogy az előválasztáson a választóknak csak 5,6 százaléka vett részt, így a 94,4 százaléknak tud alternatívát kínálni, igaz, már pártja támogatása nélkül.
Az infláció és az állami támogatások is megtolják a lakásárakat
7-8 százalékos áremelkedést várnak idén az új lakásoknál. A fővárosban drágul, vidéken stagnál az albérletek ára.
Borús, borongós aradi vértanúk napja lesz szerdán
Eső, szél, de nem túl hideg, az évszaknak egyébként is megfelelően szomorkás idő.
Kivégezték a bolti gyilkost, akiért a pápa is felszólalt
A férfi golyó általi halált kért, de méreginjekciót kapott. Ügyvédei szerint mentális állapotára hivatkozva kérték a kivégzés elhalasztását.
Tajvani miniszter: Kína négy éven belül képes lesz a sziget elleni invázióra
Kína az ország részének tekinti a 72 éve tőle elkülönülten élő szigetet, amelynek légterébe tucatjával küldött katonai gépeket az elmúlt napokban.
Parlamenti ülés: a kormány gyurcsányozik, az ellenzék az előválasztási különmeccseit vívja
Orbán Viktor nem jött be, sok képviselő is távol maradt. Jakab Péter is kihagyta az azonnali kérdések óráját. A DK sokszor emlegette a Dobrev-kormány kifejezést.
Kormányfőjelölti és kormányfőhelyettes-jelölti párosban folytatja Karácsony és Márki-Zay, de...
Együtt folytatja Márki-Zay és Karácsony, de az még nem dőlt el, melyikük lép vissza. Kormányfő- és kormányfőhelyettes-jelöltként alkotnak majd párost, de csak egy hét múlva dől el, ki melyik...
Kövess minket Facebookon is!