Pál Tamás
Messi évi 50-60 millió dollárt fog keresni a Miami játékosaként
Az argentin világbajnok fizetése kicsivel elmarad a Szaúd-Arábiában játszó Cristiano Ronaldóétól.
Garancsi István: A Vidi nem álmodhat a bajnoki címről, de még a dobogóról sem
A székesfehérvári futballklub tulajdonosa azt mondta, hogy a Mol nélkül jóval alacsonyabb költségvetésből fognak gazdálkodni.
Iványi Gáborék szerint az állam miatt halmoztak fel több mint félmilliárdos köztartozást
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség a bevételeink közel negyven százalékától esik el az egyházi státuszuk megvonása miatt.
Csak a 100 milliónál nagyobb árbevételű vendéglátóhelyeken lesz kötelező júliustól az...
A kormány megfogadta a Magyar Turisztikai Ügynökség javaslatát.
Erdoğan szerint Svédország még nem tett eleget ahhoz, hogy támogassák a NATO-csatlakozásukat
Svédország és Törökország hamarosan magas szintű találkozón fog tárgyalni a NATO-bővítésről.
Megtalálták annak a 11 éves kislánynak a holttestét, aki múlt pénteken merült el a Tiszában
A kilencéves húgát még ki tudták menteni a folyóból.
Airsoft fegyverrel lőttek meg egy férfit a Józsefvárosban
A rendőrök három csapágygolyót találtak a Korányi Sándor utcában.
3,9 milliárd köbméter földgáz van a hazai tárolókban
Ez megfelel a 2021-es lakossági fogyasztás szintjének.
Mészáros Lőrinc horvát csapatával játszik a ZTE a Konferencia-ligában
A Kecskemét lett vagy izlandi, a Debrecen pedig örmény vagy montenegrói csapat ellen kezdi a nemzetközi kupaszereplést.
520 milliárd forintból épül új kínai akkugyár Ácson
Az üzemben elektromos akkumulátorokhoz fognak katódot gyártani.







