Pál Tamás

Pál Tamás

A kórházszövetség elnöke nem árulta el, tagja maradt-e az orvosi kamarának
Velkey György szerint a Magyar Kórházszövetség nem tart attól, hogy retorziók érnék a kormány részéről.
Szita Károly tiszteletlennek tartja, hogy az Európai Bizottság elnöke csak fél év elteltével...
Kaposvár polgármestere az uniós szankciós politika megváltoztatását kérte Ursula von der Leyentől, hiába.
Úthenger gázolt halálra egy munkást Csongrád-Csanád megyében
A baleset kedden történt Csanytelek településen.
Az úszókapitány meg van győződve arról, hogy a doppingolással gyanúsított Kenderesi ártatlan
Sós Csaba szerint komoly veszélyben van az olimpiai bronzérmes úszó karrierje.
Három új rozsdaövezeti területet jelölne ki Budapesten a kormány
Ebből kettő az Indotek Csoport érdekeltségébe tartozik.
Videón, ahogy 110-zel száguldott és a sávok között cikázott az Orbán konvoját üldöző Szabó Bálint
Hivatalos személy elleni erőszakkal és közúti veszélyeztetéssel vádolták meg a szegedi képviselőt.
Kihagyott tizenegyesek és Milan-továbbjutás a BL olasz rangadóján
A Napoli hazai pályán sem bírt az AC Milannal, a másik negyeddöntő visszavágóján a Real Madrid 2-0-ra verte a Chelsea-t.
Egészségügyi okok miatt lemondott az SZFE rektora
A közelmúltban szívműtétet hajtottak végre Rátóti Zoltánon, aki ősztől oktatóként dolgozik tovább a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.
Az USA hétmillió dolláros vérdíjat tűzött ki a Hezbollah egyik vezetőjére
Ibrahim Akil állt a bejrúti amerikai nagykövetség ellen negyven éve elkövetett merénylet mögött.
Kövess minket Facebookon is!