Pál Tamás

Pál Tamás

Háromszáz dollárért kapható a Facebook és a Ray-Ban első okosszemüvege
Fényképezni és filmezni is lehet a klasszikusan kinéző napszemüveggel.
„Szeretjük Belmondót, mert olyan volt, mint mi” – állami szertartáson búcsúztatták el a francia...
A Párizsban tartott ceremónián Emmanuel Macron államfő is megemlékezett a hétfőn elhunyt Jean-Paul Belmondóról.
Két afgán újságíró azt állítja, hogy a tálibok brutálisan megverték őket
Az Etilaat Roz című lap munkatársai egy kabuli tüntetésről akartak tudósítani, ami után egy rendőrőrsre vitték őket.
Szikora Róbert Szűz Máriához fohászkodott, hogy felléphessen az Eucharisztikus Kongresszuson
A kongresszus szervezői három évvel ezelőtt, pont a születésnapján kérték föl, hogy legyen az esemény önkéntes hírnöke.
„Te istenverte bolond!” – harsogja egy réce 34 évvel ezelőttről
Egy holland kutató ásta elő azt a felvételt, amin egy beszélő lebernyés réce hallható.
Beleszeretett egy erotikus és sátánista könyveket író nőbe az ördögűzéseiről ismertté vált katalán...
A Katalónia függetlenségét is nyíltan támogató Xavier Novell augusztusban hagyta el a katolikus egyházat.
A magyar párok kétharmada leginkább az állami támogatások miatt kötne házasságot
Magyarországon 1986 óta nem volt olyan sok házasságkötés, mint tavaly.
Amerikai virológusok szerint egyes emberek olyan antitesteket termelnek, amik megvédik őket az...
Leginkább azoknál alakulhat ki a hibrid immunitás, akik korábban átestek a fertőzésen, majd mRNS-vakcinát kaptak.
Két héttel a választások előtt húsz százalék alá zuhant Merkel pártjának támogatottsága
Németországban szeptember 26-án tartanak szövetségi választást, szinte biztosan hárompárti koalícióra lesz szükség a kormányalakításhoz.
Kövess minket Facebookon is!