Pálos Máté
Sokkal többe kerültek az adófizetőknek a Most vagy soha! első heti nézői, mint a Kincsemé
Nézőszámban az első héten nagyjából sikerült elérni a Kincsem szintjét, az állami támogatáshoz viszonyítva azonban más a helyzet.
Szigorítana a kormány a mindennapi testnevelés rendszerén, mert nem elég fittek a gyerekek
A Belügyminisztérium úgy látja, a tanulók fittségi adatai a koronavírus-járvány alatt jelentősen romlottak,
Több ezer oktató szólalt fel az egyre méltatlanabb bérek ellen három nagy állami egyetemen
Azonnali béremelést, az anyagi megbecsültség hiányának megszüntetését, továbbá a zavartalan és színvonalas oktatás biztosítását kérik a fenntartótól.
Végül az Európai Bíróság döntheti el, áthárították-e a boltok az árstopot
Máig vitatott, hogy a kormány intézkedései fékezték-e az élelmiszer-inflációt vagy rátettek egy lapáttal. A Spar uniós panasza nyomán a kérdés akár bíróság elé is kerülhet.
Nyolc és félszeresére nőtt a magyar fegyverimport, de vannak ennél durvább felfutások is Európában
Ukrajna első helye nem meglepő, de rajta kívül is megelőzte még pár ország hazánkat az utóbbi öt évben a fegyverbeszerzések növelésében.
Az elvesztett perek sem állítják le az állami büntetéssorozatot a könyvesboltok ellen
Ezúttal a Librire szabott ki félmilliós bírságot a fogyasztóvédelem a gyermekvédelmi törvényre hivatkozva.
Még nagyobb gyorsítás kellene a kormány növekedési céljának eléréséhez
A részletesebb adatok megerősítették, hogy máris megtorpant az előtte éppen csak újra beinduló magyar gazdaság a tavalyi utolsó negyedévben.
Sem Izrael, sem a Hamász nem osztja Biden optimizmusát a tűzszünetről
Egy izraeli túszért tíz palesztin foglyot engednének szabadon egy kiszirvárgott javaslat szerint.
Emberi jogok és eutanázia: hol húzódnak az egyéni önrendelkezés és az állami életvédelem határai?
Akár évtizedekig meghatározhatja a hazai életvégi döntésekről szóló közbeszédet, de az európai jogfejldődésben is mérföldkő lehet a Karsai vs. Magyarország ügyben az strasbourgi Emberi Jogok Európai...
Romániától nyugatra Magyarországon a legrosszabb a fiatalok helyzete az EU-ban
Magyarország határain a legnagyobbak a különbségek a kontinensen a fiatalok anyagi helyzetét illetően.