Péli-Koroknai Gergely

Péli-Koroknai Gergely

Németország keményít, február 14-ig maradnak a szigorú intézkedések
A brit koronavírus-mutáció terjedését próbálják megállítani.
378 denevért mentettek ki az edelényi kórház kazánházából
Az épületrész bontása közben kerültek elő az állatok.
Népirtásnak nevezte a távozó amerikai külügyminiszter, amit Kína művel az ujgurokkal
Pompeo szerint a kínai pártállam szisztematikus kísérletét látjuk az ujgurok megsemmisítésére.
A republikánusok szenátusi vezetője szerint Trump provokálta ki a Capitolium elleni támadást
„A tömeget hazugságokkal etették. Az elnök és más befolyásos emberek provokálták őket” – mondta McConnell.
Budapestre és hét megyére is figyelmeztetést adtak ki ónos eső miatt
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye keleti részén akár 6-8 centiméternyi hó is hullhat.
Enyhítették a Sziget legnagyobb drogfogása után adott büntetést
A holland fiatalok öt helyett négy évet, fegyház helyett börtönt kaptak jogerősen.
Kövess minket Facebookon is!