Péli-Koroknai Gergely

Péli-Koroknai Gergely

Varga Judit az éjjel benyújtotta a választási törvény módosítását, az ellenzék szerint a...
Pártlistát az a párt állíthat, amely – legalább kilenc megyében és a fővárosban – legalább ötven egyéni választókerületben önállóan jelöltet állított.
Hármat kacsázva csinált bravúros ütést egy spanyol golfozó
Jon Rahm bemelegítés közben csinálta meg a ritka trükköt, a hangoláson túl nem sokra ment vele.
Eltűntek a külföldi vevők és befektetők az ingatlanpiacról
Főleg a Magyarországon élő külföldiek voltak aktívak 2020-ban, de a Balatonnál akadt még osztrák és német vevő.
Államtitkárt csinált Trump a tábornokból, aki korábban terroristavezérnek nevezte Obamát
A védelmi miniszter lecserélése után tovább folytatódott az átalakítás a Pentagonban.
Három halálos baleset is történt az éjjel
A II. kerületben taxi és robogó ütközött, Felsőkelecsényben gyalogost gázoltak halálra, Dömsödön házfalnak csapódott egy autó.
A nő, akit 18 évig teljesen egyedül hagytak egy szigeten
A nő története inspirálta a népszerű gyerekregényt, a Kék delfinek szigetét.
A lengyel fenyves, ahol görbén nőttek a fák, de senki nem tudja, hogy pontosan miért
Több elmélet is született: egyesek szerint bútornak szánták a fákat, mások úgy gondolják, egy havazás miatt lett ilyen fura alakjuk.
Megcsinálták az év trükkjét az NFL-ben, mégsem örülhettek
Továbbra is veretlen a Steelers, a Brady és a Buccaneers nagy verést kapott az NFL 9. fordulójában.
Horrorpókok és utalás a klasszikus trilógiára: ezzel folytatódott a Mandalorian
Helykitöltő részt kapott a Mandalorian második évada, de azért így is voltak benne bőven érdekességek.
Kövess minket Facebookon is!