Presinszky Judit
A BKK, a MÁV, a paksi atomerőmű és az MVM dolgozóit is elkezdik oltani
Az operatív törzs szerint már 500 egészségügyi szakon tanuló vagy már végzett önkéntes jelentkezett kórházi munkára.
Szövetséget hozott létre három felvidéki magyar párt
Szövetség – Magyarok, nemzetiségek, régiók lesz a nevük.
A hajtóművek beindítása után beindult a vezérkatapult az orosz hadászati bombázón, három halott
A katonák ejtőernyőjének nem volt ideje kinyílni.
Kis boltokban 5-10 négyzetméterenként lehetne egy vevő a nyitási javaslat szerint
A 100 négyzetméternél nagyobb boltokban pedig 15-20 négyzetméter juthat egy vevőre, ha a kormány támogatja az „ésszerű nyitást”.
Publicus: A kormánypártiak 76 százaléka szerint politikai kapcsolat kell a Rogán-féle...
Ötven százalékuk szerint pedig azért maradt el az üzlet, mert botrány lett belőle, erre jutott legalábbis a baloldali intézet a felmérésében.
4,6 milliárdot ad a kormány a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötésének tervezésére
Gulyás Gergely szerint ezzel a következő hat évben a beruházást meg is csinálhatják.
Stadionokban akarnak cirkuszokat tartani, fűvédőt vesznek 288 millióért
A nemzeti cirkuszcég írta ki erre a pályázatot.
Kilencezer szakápoló hiányzik a fekvőbeteg-ellátásból az egészségügyi szakdolgozók szerint
És közel ezer szakápoló hagyná el a pályát a járvány után.
Varga Judit kamuprofiljával ígérnek sok pénzt gyorsan a Facebookon
Az igazságügyi miniszterből Sheila Lawrence, New York-i üzletember lett.









