Pupli Anna Sára
Több száz fős leépítést jelentett be az IKEA, főleg a svéd munkavállalókat érinti
Az utóbbi időben csökken a fogyasztói kereslet, az iráni háború pedig tovább rontotta a helyzetet.
Perceken belül megjött a válasz Magyar Pétertől Havasi Bertalan feljelentésére
A miniszterelnök egyetlen mondatban intézte el az ügyet.
Havasi Bertalan feljelentette Magyar Pétert
„A kormány a reménytelen helyzetben lévő maffiatagok kétségbeesett próbálkozásával nem foglalkozik” – reagált a Telexnek a miniszterelnök.
Visszavonták az ukrán pénzszállítók kiutasítását az őket képviselő ügyvédi iroda szerint
Közleményükben azt írták, a hatósági érvelés szerint megszűnt a kiutasítás jogalapja.
A 24.hu szerint leállt Balásy Gyula máriaremetei luxusvillájának építése
A lapnak nyilatkozó egyik építési vállalkozó szerint még legalább hat hónap kellene, hogy befejezzék az 1500 négyzetméteres ház építését.
Kaja Kallas szerint Trump a kétoldalú megállapodásokkal meg akarja osztani Európát, ezt pedig nem...
Az EU külügyi főképviselője szerint ugyanez az érdeke Kínának és Oroszországnak is, mivel nem akarnak egyenrangú tárgyalópartnereket.
A Bethesda Gyermekkórház igazgatója: Nem leszek népszerű ezzel, de szülészetre sincsen szükség...
Velkey György János elmondása szerint személyes kudarcként élte meg, hogy nem sikerült elérnie, hogy az Orbán-kormány prioritásként kezelje a gyermekegészségügyet.
Török Gábor szerint Sulyok Tamás továbbra sem érti
A politikai elemző az államfő Indexnek adott interjújára reagált: szerinte az már komoly felismerés az államfő részéről, hogy elmondhatja az álláspontját.
Merkely Béla szerint Hankó Balázs kiváló gyógyszerész, csak nem ért a kultúrához
A Semmelweis Egyetem rektora szerint a modellváltás nagyrészt pozitív eredményeket hozott, de túlságosan átpolitizáltak a kuratóriumok.
Mindkét lábát amputálták a modenai gázolásos támadás egyik sebesültjének, Meloni is meglátogatta a...
A 31 éves elkövetőt korábban pszichiátrián kezelték. A hatóságok szerint egyelőre semmi nem utal rá, hogy terrorista támadásról lenne szó.









