Pupli Anna Sára

Pupli Anna Sára

A tanúk befolyásolása miatt új nyomozás indulhat Till Tamás ügyében
Utólag több tanú is elismerte, F. János vette rá őket arra, hogy hazudjanak a rendőröknek.
Vidnyánszky Attila nyílt levélben szállt bele Cserhalmi Györgybe
A Nemzeti igazgatója azokra a kritikákra reagál, amelyeket a színész Csáki Judit nemrég megjelent könyvében fogalmazott meg vele kapcsolatban.
Drónelhárító lézerfegyvert tesztelt a brit hadsereg
Az új fegyver gyakorlatilag korlátlanul bevethető, így költséghatékonyabb, mint a hagyományos, lőszerrel működő fegyverek.
Leszakadt a plafon egy része az egyik békásmegyeri általános iskolában
Az igazgatónő tájékoztatása alapján senki nem sérült meg.
Letartóztatása után öngyilkosságot kísérelt meg Dél-Korea volt védelmi minisztere
Kim Jonghjunt aznap tartóztatták le a statárium kihirdetésében játszott szerepe miatt.
Miért libabőrözünk, és mire jó ez nekünk?
A modern kori embernek gyakorlatilag semmire, az állatok viszont a mai napig nagy hasznát veszik ennek az ösztönös reakciónak.
Lázár János: Nem Magyar Péter hozta el a csodát, mi követtünk el egy hibát
Az építési és közlekedési miniszter szerint az ország félkész állapotban van, a Fidesz pedig kívül-belül megrendült a kegyelmi botránytól.
Újszülött kislányt találtak a kecskeméti kórház inkubátorában
A Kecskeméti Abigélnek keresztelt csecsemő a hatodik, akit az elmúlt időszakban névtelenül a kórházban hagytak.
Orbán Balázs is megszólalt az Óbudai Árpád Gimnázium fenntartóváltásával kapcsolatban
A Telexnek küldött válaszában a miniszterelnök politikai igazgatója szerint alaptalanok az ellenzők félelmei, miszerint a jövőben ő dönthetne a tanárok jogviszonyáról.
Nagy Márton alig várja, hogy Varga Mihály legyen a jegybankelnök
A Pénzügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium jövő tavasszal olvad össze, a leendő csúcsminiszter szerint a pénzügyi államtitkárok személye valószínűleg nem változik.
Kövess minket Facebookon is!