
Sajó Dávid
Szabályos ámokfutást rendezett egy részeg bokszoló Sopronban
Nem akarták kiszolgálni, ezért részegen ütött mindenkit, akit ért. A szórakozóhely tulajdonosa maradandó sérülést szenvedett.
Dzsudzsák szögletből csavart majdnem hatalmas gólt
A Gyirmót elleni meccsen húzott váratlant a veterán játékos.
El kellett játszaniuk órán a holokausztot harmadikos diákoknak az Egyesült Államokban
Többek között tömegsírt kellett ásniuk, és úgy kellett tenniük, mintha gázkamrában fuldokolnának. Az iskola vizsgálatot indított.
Több gyerek is rossz oltást kapott véletlenül Németországban
Modernát kaptak a kiskorúak, pedig annak használata gyerekeknél még nem engedélyezett.
Tizenkét nap után visszatért a Földre a japán űrturista
Maezava Juszaku Kazahsztánban landolt, és pár év múlva már vissza is térne az űrbe.
35 éves elnöke lesz Chilének
A baloldali Gabriel Boric zöld gazdaságpolitikával, a gazdagok megadóztatásával és új alkotmánnyal kampányolt szélsőjobboldali ellenfelével szemben.
Jönnek az éjjeli mínuszok jövő héten, de kicsi az esély a havazásra
A hét elején erős fagy is elképzelhető, aztán az ünnepi hétvégére megérkezik a melegfront. Mára pedig erős széllökések miatt kiadták a sárga jelzést.
Kényszermegoldásból hordott 10 ezer forintos Zara ruhát a magyar Miss Universe-versenyző Izraelben
Jázmin Viktória szülei a Telexnek küldött levelükben magyarázták el, hogy miért nem tudott a lányuk az egyedi tervezésű ruhában kifutóra állni. Volt olyan pont, amikor Jázmin a visszalépését is...
Több ezer kivégzett skót boszorkánynak adnak utólagosan kegyelmet
Már a skót parlamentig jutott az az ügy, amelynek részeként több száz évvel korábban meghurcolt és meggyilkolt nők kapnák meg az igazukat.
Önvezető autóban szült gyereket egy nő Amerikában
A Tesla autópilóta funkciójának köszönhetően a köldökzsinórt már egy nővér vágta el az első ülésen.