Sajó Dávid

Sajó Dávid

Netanjahu még egyszer nekikezd az izraeli legfelsőbb bíróság korlátozásának
Az izraeli elnök szerint nem vezettek semmire az ellenzéki tárgyalások, ezért újra előkerült a korábban nagy port kavart törvényjavaslat.
Sergio Busquets is Messi amerikai klubjába igazolt
A katalán klublegenda júliusban már pályára is léphet az Inter Miamiban.
Egy súlylökőnek kellett beugrania gátfutásra egy krakkói versenyen
Jolien Maliga Boumkwo így is két pontot szerzett a belga válogatottnak.
Meghalt egy 16 hónapos kislány Amerikában, miután édesanyja magára hagyta, hogy elmehessen nyaralni
A szomszédok szerint többször is kérték, hogy ne hagyja rendszeresen magára a gyereket, de a nő nem hallgatott rájuk.
Nyílt levelet írtak az ácsi lakosok a polgármesternek az új kínai katódgyár miatt
Ebben azt kérik, hogy Szentirmai István és Czunyiné dr. Bertalan Judit álljon ki a lakosok elé és nézzenek a szemükbe.
20 éve bíróságig ment a Marvel, hogy bebizonyítsa, a mutánsok valójában nem emberek
Egészen ironikus, hogy az X-Men amúgy tökéletesen ennek az ellenkezőjéről szól, de hát az adóoptimalizálás néha nagyobb úr, mint holmi eszmei mondanivaló.
Hidegháború űrlényekkel és egy öregedő Samuel L. Jacksonnal
A Titkos invázió alapkoncepciója rengeteg lehetőséget adhatna egy jó történethez, de az új Marvel-sorozat egyelőre maximum erős közepesnek értékelhető.
Én csak egy dude vagyok egy laptoppal
Baba Aziz a magyar rapzenei újhullám kultikus figurája, aki hosszú évek után jelentette meg az első nagylemezét, amellyel egyben el is temeti a karakterét. Az After Podcastben beszél az album...
A Walking Dead főhősei New Yorkban bukkantak fel, de minek
A hatrészes Dead Cityben visszatér az anyasorozat két ismert főszereplője, de egyelőre sem Negan, sem Maggie nem tud többet hozni ebből a jól ismert kliséknél.
Miért is költitek erre a pénzünket?
Nem az a baj, hogy a NER díjakat osztogat a saját udvartartásának. Hanem az, hogy az adófizetők pénzéből költenek olyan dologra, a Petőfi Zenei Díjra milliókat, amire a kezdetek óta nem kíváncsi...
Kövess minket Facebookon is!