
Sajó Dávid
Most már biztos, hogy az Arctic Monkeys teljesen elvesztette az identitását
Megjelent az idén 20 éves Arctic Monkeys új nagylemeze. Az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb brit rockzenekara annyira messze került a gyökereitől, amennyire messze csak lehetett.
„Aki mindenféleképpen definiálni akarja magát, az kurva nagy bajban van”
33 éves a Prosectura, az egyik legrégebb óta aktív magyar punkzenekar. Az alapítókkal beszélgettünk a '90-es évekről, félreértett dalokról és arról, milyen a kapcsolatuk a szülővárosukkal,...
Ott folytatja az Analog Balaton, ahol tavaly abbahagyta
2021 egyik legjobb magyar nagylemezét szállító páros egy négyszámos EP-vel jelentkezik, amelyen most először közreműködők is szerepelnek.
Még Kobe Bryant eszelős elhivatottsága sem váltja meg ezt a filmet
A Netflixen megjelent Redeem Team a 2008-as amerikai férfikosár-válogatott történetét meséli el, de leginkább az derül ki belőle, hogy Kobe Bryant milyen remek sportember volt, és hogy LeBron...
1971-ben egy amerikaifoci-csapat poénból ledraftolta John Wayne-t
Az Atlanta Falconsnál annyira nem tudtak kit választani, hogy benyögték a westernhős nevét.
Több mint száz éve eltűnt egy kisfiú, akit aztán a saját szülei sem ismertek fel
Bobby Dunbar eltűnése hónapokra tematizálta az amerikai közvéleményt az 1910-es években. A rejtélyt azóta sem sikerült megfejteni, de az kiderült, hogy akit a közvélemény Bobby Dunbarként ismert meg...
A She-Hulkkal a Marvel teljesen elveszett a saját őrületében
Amikor egy Hulk elmegy ügyvédnek, túl sok jóra egyébként sem lehet számítani. A Disney Plus új sorozata sokszor ötletes, néha vicces, gyakran viszont teljesen érthetetlen.
Visszatért Tom DeLonge, világ körüli turnéra indul a Blink-182
Hosszú évek után koncertezik ismét a klasszikus felállásában a zenekar, miután visszatért Tom DeLonge alapító-gitáros.
Az idei év legjobb Marvel-filmjének már a puszta létezése is meglepő
A Werewolf by Night a fekete-fehér szörnyfilmek hangulatát idézi meg, és már ezzel több benne az ötlet és a kreativitás, mint az elmúlt évek Marvel-produkcióiban összesen.
Antiszemita tartalom miatt korlátozták Kanye West Instagramját
A rapper P. Diddyről állította azt, hogy a háttérből zsidók irányítják, majd az egész beszélgetést kiposztolta.