Simor Dániel
Orbán kikapott ultiban, majd kamunak nevezte a gödi ügyet
A miniszterelnök nagyszabású kártyapartin volt egy budai étteremben, arra már nem válaszolt, hogy hogy lehet kamu, ami az állami hatóság jegyzőkönyvében szerepel.
„A Tiszának már nem árt semmi”
Ha kiskorúval lenne azon a felvételen, akkor inogna meg a bizalmam – mondta egy Tisza-szimpatizáns Mezőkövesden. Magyar Péter újabb országjárásának első állomásán voltunk.
Takács: Vereség esetén átadjuk a hatalmat, ez a demokrácia
A fideszesek többsége nem hajlandó tudomást venni róla, hogy a kormányhivatal korábban éveken keresztül, több vizsgálat során rákkeltő anyagokkal teli levegőt mért a Samsung gödi gyárában. Orbán...
Gulyás szerint Orbán is a Telex cikke után tudta meg, hogy a gödi gyárban évekig rákkeltő volt a...
A miniszter szerint az állam nem úgy működik, hogy a kormányhivatal tájékoztatja a kormányt az ország egyik legnagyobb, százmilliárdokkal támogatott gyárában tapasztalt sorozatos szabálytalanságokról.
Mindent megtettek, hogy ne tudjuk kérdezni Orbánt a gödi gyárról
Testőrökkel és a propagandamédia asszisztálásával igyekeztek távol tartani a Telex riporterét a miniszterelnöktől a szentendrei kampánygyűlésén, a beszéde után pedig senkit nem engedtek ki, amíg nem...
Szijjártó Péter: A bíróságon találkozunk!
A miniszter szerint hazugságokat terjesztettünk a mérgező gödi Samsung-gyárról szóló cikkünkben, de azt már nem akarta elmondani, hogy pontosan mi a hazugság a cikkben.
Orbán titkos gyűlése – először nem engedtek be, aztán nem engedtek ki minket
A miniszterelnök azt mondta, hogy az eddigi választásokon rendre úgy szereztek kétharmadot, hogy a valós társadalmi támogatottsága ennél alacsonyabb volt a Fidesznek.
Rendelettel tartották volna távol a szegény betelepülőket Rimócon, de a kormányhivatal szerint ez...
A faluban a Máltai Szeretetszolgálat épített szociális bérlakásokat, direkt rászorulóknak. Az önkormányzat az önazonosság védelmére hivatkozva próbálta megakadályozni a beköltözésüket. Hadházy Ákos...
Lázár János arról, hogy bűnözőknek nevezi az ellene tüntető cigányokat: Amit a kormány tudhat, azt...
A miniszter a rendőrség igazoltatásával magyarázta a pusztaszabolcsi Lázárinfón, hogy kerültek a birtokába információk a gyöngyösi fórumának résztvevőiről.
Tudja, hol van Orbán Viktor? Írja meg nekünk!
A miniszterelnök újabb országjárásra indul, mi pedig újból az olvasóinkhoz fordulunk, hogy segítsenek nekünk beszámolni a kampányáról.









