
Stubnya Bence
Egyre többet költ a világ fegyverekre, és ez így is marad
A 2000-es évek közepén érte el a világ a hidegháborús hadikiadások szintjét, és azóta is növekszik.
Régóta húzódó ügyet zártak le a kútamnesztiával
Meghatároznák, hogy az ország mely részein nem veszélyeztetik a vízkészletet a sekély kerti kutak, és ezeket legalizálnák.
Nagy úr a közös képviselő, de még nagyobb a bank: csapdákat kerülgetnek a felújító panelek
Tizenöt-húsz éve rosszul segített az állam, most viszont sehogy sem, így általában csak szakaszolt munkák jöhetnek szóba, ennek minden buktatójával.
Az alacsony mentősbérek miatt is alakulhatnak ki olyan ügyek, mint Gálvölgyi Jánosé
Egyelőre vizsgálják, hogy jó döntést hoztak-e, amikor fontosságában hátrébb sorolták a színész esetét. A mentők szerint a kapacitáshiánnyal is gond van.
Sokan rosszul spekuláltak a forint ellen
Szerdán és csütörtökön egy ideig olyan erős volt a forint az euróhoz képest, amire tartósan csak a háború előtt volt példa.
Miközben Európa épp elfordul tőle, Magyarországra ömlik a kínai tőke
A tavaly Európában megvalósuló kínai beruházások 20 százalékát tették ki a magyarországiak, felvásárlások helyett egyre több az akkuipari zöldmezős projekt.
Orbán csak szavakban bontja, intézkedéseivel inkább csak átalakítja a magyar jóléti államot
Mi a közös és mi az eltérő az illiberális országok szociálpolitikájában és családpolitikájában? A G7 Podcast e heti adásában a téma kutatójával, Szikra Dorottyával beszélgettünk.
Újabb intézkedésekkel ösztönözné a vendégmunkások hazai foglalkoztatását a kormány
Két évnyi munkavállalási célú tartózkodást is lehetővé tenne a kormány a vendégmunkásoknak, de letelepedési engedélyt nem kaphatnának.
Már az oroszok is vizsgálják az olajárcsökkenés okait, mi várható a magyar kutakon?
Jelentősen csökkent a héten a világpiacon meghatározó olajtípusok árfolyama, úgy néz ki, hogy egyelőre nem hatásos a globális olajkartell kitermeléscsökkentése.
A magyarok lettek a régió spórolórekorderei az év elején
A lengyeleknél, szlovákoknál és cseheknél is nagyobb mértékben fogták vissza a vásárlásaikat az év elején.