Stubnya Bence

Stubnya Bence

Az autógyártók nyomasztása segíthet idén a magyar gazdaságon
Sokkal több elektromos autót kell eladniuk idén a gyártóknak, és ha sikerrel járnak, az a magyar gazdaságot is segíti. Egyelőre azonban sok a bizonytalanság.
Eddig lenyelte a magyar ipar a megugró költségeket, de ennek hamarosan vége lehet
A forint gyengülése és az energia drágulása ellenére a fogyasztói infláció visszafogott maradt, de a korábbi mintázat alapján ez gyorsan megváltozhat.
Hasítanak a hibridek, és a kínai autógyártók ebben is meglátták az üzletet
Hibrid autókkal kerülnék ki az Európai Unió elektromos autókra kivetett vámjait a kínai gyártók, de a vásárlók is egyre inkább ilyen irányba mennének.
A minimálbér-emelés felét a vásárlók fizetik meg
A másik felét jellemzően a vállalatok nyelik le és gazdálkodják ki. A G7 Podcastban a minimálbér kutatója, Linder Attila beszélt az új eredményekről.
Az óriási bukás után sem adja fel akkugyártói álmait Európa
Újra kell tanulnia Európának, hogy hogyan kell iparpolitikát csinálni, ennek a nehézségeire mutat rá az európai akkugyártás nagy reménységének csődje.
A CATL konkurensének szánták, iszonyatosan nagy bukás lett belőle
Az életben maradásért harcol a világverő tervekkel induló európai akkugyártó startup, a Northvolt, ami jól mutatja, milyen nehéz betörni az ágazatba.
A gazdasági növekedés ötödét hozhatják jövőre az új magyar gyárak
A kormány nagy reményeket fűz ahhoz, hogy jövőre termelni kezdenek az új akku-és autógyárak, de a jegybank előrejelzése kisebb hozzáadott értéket vár.
Ki dolgozik éjszaka és hétvégén, ha nem jöhetnek vendégmunkások?
Politikai okokból tiltaná be szinte teljesen a vendégmunkások behozatalát a kormány, de a gazdasági szereplők szerint a munkaerőhiány továbbra is nagy probléma.
Feneketlen kútból kellene felhoznia Szíria gazdaságát az új hatalomnak
Egyelőre bizonytalan Szíria jövője Bassár al-Aszad bukása után. A helyzetet nehezíti, hogy a 2011-ben kitört polgárháború hatalmas károkat okozott az ország gazdaságának.
Van pénz, mégis állami tartozás fojtogatja a patikákat és a kórházi beszállítókat
Gyógyszertárak és kórházi beszállítók is válságos helyzetbe kerülhetnek, pedig a költségvetés állapota nem indokolja a tartozás felhalmozódását.
Kövess minket Facebookon is!