
Szalma Baksi Ferenc
A Honvédelmi Minisztérium úgy reagált Orbán Gáspár kiképzésére, hogy nem derül ki, mire reagáltak
Egyszer sem írták le a miniszterelnök fiának nevét.
Meghalt Mona Malm svéd színésznő
Ő alakította Alma Ekdalt a Fanny és Alexander című filmjében. Nyolcvanöt éves volt.
Egy család négy tagja vesztette életét a győri balesetben
Összeütközött egy teherautó és egy kocsi a 813-as számú úton.
Márciusban startolhat az új magyar zsebműhold
A SMOG-1 egy orosz rakétával az UNISAT-7 olasz műhold fedélzetéről fog a világűrbe jutni.
Férfiként regisztrált egy zalai nő, és aktfotókat követelt a barátnőjétől, majd megzsarolta őt
Ráadásul a fotók elkészítésében is segédkezett. Vádat emeltek ellene.
Ausztráliában kötött ki egy amerikai versenygalamb, és most egy hajszálon függ az élete
Pedig nevet is kapott új hazájában, de a helyi hatóság szerint betegségeket hurcolhatott be.
Megúszta a dél-koreai szektavezér, felmentették a vírusvádak alól
De sikkasztásért felfüggesztett börtönt kapott Li Mani.
Kubatov: A Facebook bárkit letörölhet indoklás nélkül
A Fidesz alelnöke az InfoRádiónak arról is beszélt, hogy „a Gyurcsány vezette baloldal a vírusnak szurkol”.
Százezer forintot adna a Momentum azoknak, akik beoltatják magukat
Fekete-Győr András szerint lenne erre pénz.
Mégis kivégezték Lisa Montgomeryt
Pedig egy nappal korábban haladékot kapott a brutális gyilkosságért elítélt amerikai nő, és elrendelték a meghallgatását.